A következő lehetőségnél fordulj fel.

A következő lehetőségnél fordulj fel.

2014. augusztus 01. - Lady.Vengeance

Próbálom megfékezni a bennem élő és most elszabadult mosásszörnyet és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy lebeszéljem magam arról, hogy a tollpárnámat beletuszkoljam a mosógépbe. Egyelőre rosszul állok és hogy a felajzott démon megnyugvásra leljen, mostam ma már függönyt, szőnyeget és plédet is, és már azon gondolkodom, hogy mennyire lenne csúnya dolog úgy betenni a takarómat, hogy nem szedem le róla a huzatot (lustaság kimaxolva).

Aztán próbálom elképzelni, hogy mennyire fogom magam gyűlölni (és hogy mennyire fognak gyűlölni mások), ha majd az egész lakás tele lesz tollpihével (de miért lenne, elég masszívnak tűnik a párnatok*), ha még hónapokon keresztül minden mosásnál tele lesz tollpihével a ruha, de mondom, vesztésre állok. Még arra az áldozatra is hajlandó lennék, hogy 30 fokon, 400-as centrifugálással mossam, pedig ezt eddig  még soha.

Most képeket keresek a neten kiszakadt tollpárnákról, hátha elrettenek, ám a google nagyon vicces találatokat ad ki erre a kifejezésre, szóval ezen még finomítanom kell.

 

* Hivatalos megnevezés, elmélyedtem a tollpárnatisztítás elméleti hátterében, rámragadt a szakmai szókincs, na.

 

 

 

 

 

 

 

2014. július 31. - Lady.Vengeance

Aztán még az is foglalkoztat manapság, hogy mekkorák lehetnek a brit kiskamasz lányok. Vagyis ezt egészen pontosan meg tudom ezt mondani: akkorák, amekkorák én, csak sokkal kisebb a fejük.

Ezt onnan tudom, hogy a minap vásároltam egy felsőt, hosszra-szélességre megfelelő, bár nyakban valóban kicsit zártnak találtam, de gondoltam, csak egy illedelmes darab. A véletlenül megtalált belevarrt címke szerint azonban 12-13 évesekre tervezték, ami azért megdöbbentett kicsit.

 

2014. július 31. - Lady.Vengeance

A mostanság engem foglalkoztató kérdések egyike az, hogy ESZTER, MIÉRT OLYAN KIBASZOTT BÜDÖS A LÁBAD?!?!!, a másik meg az, hogy a szúnyogok kedden miért olyan ruhadarabok alatt csíptek meg, amelyek más ruhadarabok alatt vannak, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve az elegáns és nőies vakarózást nyilvános helyeken.

Jó, mondjuk a seggemen is van kettő, egymás mellett, pedig emlékeim szerint rajta ültem főleg, és farmer volt rajtam.

 

 

süti beállítások módosítása