Azért az durva, hogy azért nem tudom megrendelni a gyerek ovis jeleit  lelkesen törni a követ, mert a főnököm a kutyájáról fecserészik velem.

Egyébként nagyon kedves beszélgetés volt, aranyos állatokról, szóval valójában nem panaszképp írom.

A mai napon teljes 43 percig szellemi fölényem és szakmai önérzetem teljes tudatában azt hittem, hogy mások a hülyék, de aztán világossá vált, hogy annyira ügyeltem a választékos fogalmazásra, hogy végülis mégiscsak én vagyok az. 

Szerencsére egy kisforgalmú szakmai levlistáról van szó, így csak főleg magam előtt kínos, de erősen gondolkodom, hogy törlöm magamat. 

Nemrég csináltattam új személyit, és utána pár nappal muszáj volt igazolványképet is, mármint olyan papír alapút, igen, 2019-ben, őrület, és most igazán reménykedem, ha esetleg nyomom veszne, G. semmiképpen sem a hivatalos portréimmal kerestetne, hanem a jól megbjútizott facebookos profilképemmel.

Egyrészt nagyon adaptív vagyok és probléma nélkül bezárom a vécéajtót, mielőtt letolom a nadrágom (personal goals for work 1.), másrészt kevésbé vagyok antiszociális, és nem a gépem előtt meghúzódva ebédelek, hanem felmegyek a közös konyhába (pgfw 2.), bár ezen még van mit dolgozni, mert igyekszem akkor menni, mikor a többség már biztosan megebédelt.

Aztán meg végtelen számú beszélgetést folytattam (és a szabadságok miatt még nem is találkoztam mindenkivel) 1. a jelenlegi lakhelyemről 2. az ingatlanpiaci helyzetről 3. A Falu, Ahol Élek és a Város, Ahol Dolgozom közötti távolság (kb 12 km) megtételéről 4. a Város, Ahol Dolgozom közúti állapotáról (ennél a témánál én csak hümmögni szoktam) 5. az építőipar sajátosságairól 6. a gyerekem elhelyezését illetően* 7. leendő óvodai ellátásáról.

* Oké, az elmúlt három évben az interakcióim 97%-ban a gyerekem is szerepelt, de azért túlzásnak érzem a megrökönyödést; ha éppen gyerek nélkül látnak, egyből afelől érdeklődnek, hogy éppen ki vigyáz rá.