Majdnem elfelejtettem, hogy a mostanában újdonságként jelentkező feledékenységemről akartam írni. Ez különösen azért mulatságos, mert kedden épp a rémisztően feledékeny kolléganőm rémisztő feledékenysége késztetett keserves sóhajtozásra.

Már látom előre, milyen remek és hatékony párost fogunk alkotni.

Több kérdés is nyomaszt mostanában, az egyik ezek közül az, hogy honnan jönnek a muslicák, a másik meg az, hogy hogyan tudom kiszedni a lábasba szorult tányért anélkül, hogy összetörném.

Revideálnom kell azon, hajnali élményekből táplálkozó álláspontomat, mely szerint akkor a legkínosabb tüsszenteni, amikor a forró kávét önti ki az ember. Ennél ugyanis sokkal kellemetlenebb, ha síelő pózba rendezett végtagokkal, pisilés közben éri az embert a kényszer.

Fájó dolog olyan emberrel együtt dolgozni, aki folyton elfelejti, hogy feledékeny.