A következő lehetőségnél fordulj fel.

A következő lehetőségnél fordulj fel.

2015. május 22. - Lady.Vengeance

Ma reggel legalább négy magneB6-ot kellett volna bevennem. Úgy kezdődött, hogy nagyon esett az eső és az efelett érzett bánatomat az sem igazán enyhítette, hogy ugyan van egy szép, bordó, időjárásálló esernyőm, de ez a kocsi csomagtartójában van, tőlem nagyjából 5 km-re. Aztán meggyűlt a bajom a járókelőkkel, akik pedig igazán kevesen vannak a városban, ahol élek. Mármint nem egy zombivárosban lakom, csak az általam járt útvonalon viszonylag kevesen közlekednek, általában kacsát többet látok, mint embert, pláne mióta előjöttek az idei kiskacsák is.

Úgyhogy most letörten üldögélek (pedig még a cipőm se vizes, mert direkt magassarkút vettem az eső miatt) a munkahelyemen és azzal próbálom felvidítani magam, hogy a leendő bringám* leendő színét tervezgetem. (Vázfestésről eddig szó se volt, ezt még valahogy majd be kell adnom a férjemnek.)

* Kapok egy használt bringát, ingyen.

2015. május 21. - Lady.Vengeance

Eszembe jutott* Eszter, így írtam neki levelet.

*A fiúmmal férjemmel a munkahelyi lábszagról, illetve annak a személyiségre, a munkamorálra és az emberi kapcsolatokra gyakorolt destruktív hatásairól értekeztünk épp.

süti beállítások módosítása