Van az az állapot, amikor gyilkos indulatot vált ki belőlem a sárgarépa-ropogtatás.*

* Esetleg ezt magyarázhatja, hogy régebben két egész éven keresztül, napi nyolc órában voltam kénytelen hallgatni közvetlen közelről egy kolléganő ropogtatását, csámcsogását, sóhajtozását, szörcsögését, hörgését, büfikézését, zacskózörgetését, köhécselését, és egyéb funkcionális testzajokat.

Nem vagyok beteges típus és az öregedés réme sem vet fenyegető árnyékot lelkem napsugaras kertjére, éppen ezért van tele a tököm az aprócseprő bajokkal, minden hétre jut valami szarság. Vasárnap óta például a bal kezem foszlik, mint egy zs-kategóriás zombifilm statisztája, nagyjából egy négyzetméter bőrt már levedlettem. Tegnap óta meg a jobb kezem mutatóujjának felső harmada fáj, talán az ízület. A fájdalom oka ismeretlen, a jobb kezem mutatóujját nem sok mindenre használom, mert balkezes vagyok, úgyhogy nem arról van szó, hogy orrtúrás közben meghúzódott volna. Persze nem mintha túrnám az orromat.

Tekintve, hogy lassan a hatodik hónapja próbálkozunk eredménytelenül a gyerekcsinálással*, úgy gondolom, hogy ablakon kidobott pénz volt mindaz, amit az elmúlt tizenegynéhány évben fogamzásgátlásra költöttem.

Egyébként azon is gondolkodtam, hogy írjak-e a témáról, de a körülöttem lévő emberek többsége simán megkérdezi, hogy mikor lesz már gyerekünk**, így mostanra már tudok arcpír nélkül beszélni - közvetve tulajdonképpen - a menstruációs ciklusomról és a szexuális életünkről.

* Sokáig kerestem az ideális kifejezést, de vagy túl orvosi (megtermékenyítés), vagy túl mesterkélt (babaprojekt).
** Legutóbb az egyik fő-főnököm egy megbeszélésen.