Már megint a vezetés.
Persze ezzel a címmel írhatnék a többi balsorsomról, de bizonyos dolgokról nem tudok, a házzal kapcsolatban meg csak annyi, hogy esnek ki a csontázak a szekrényből, és most nem az előző tulaj által hátrahagyott egér- és légytetemekre gondolok.
Sok víz fog még lefolyni a hátamon (hátunkon - gondolom oktatóként sem lehet könnyű), mire vizsgaközelbe jutok. Tegnap folyamatosan baromságokat csinaltam, időnként fogalmam sem volt, hogy miért parancsol rám, hogy fékezzek (még nem tartok ott, hogy mindig észrevegyem, mi zajlik az autón kívül), úgyhogy félidőben szünetet kértem. Miközben az oktató kiszállt az ügyeit intézni, én a kormányra roskadva komolyan elgondolkodtam, hogy a kulcsot a szőnyeg alá teszem és hazaszaladok, de mivel gyáva vagyok, ezért még szenvedtünk negyven percet. Ez az idő bőven elég volt arra, hogy még sokkal hülyébbnek tűnjek, mint amennyire szerintem valójában vagyok, mivel egy jobbra kanyarodás után hosszú másodpercekig álltam a parkoló autók sávjában és azt gondoltam, hogy dugó van. És persze nem én vettem észre, hogy rossz helyen vagyok. Itt már az oktató sem tudott mit mondani, csak két elcseszett sávváltás után jött vissza a hangja, majd megígérte, hogy ezt nem meséli el senkinek.
De azért jó dolgok is történnek: virágzik az orchidea, lassan virágozni fog a saját vetésű levendula és a fél éve elvetett mangó is mutogatja magát.