A magam részéről régóta megkérdőjelezem a társadalom és a hagyományok által erőltetett férfi-női szerepeket, erősen szimpatizálok a feminizmussal és a gendersemleges neveléssel (mármint nem abban az értelemben, hogy favágóinges butch lányt és loboncoshajú, szemceruzás androgün fiút szeretnék nevelni, akik majd 20 éves korukban beíratják a személyi igazolványukba, hogy third gender, hanem azt, hogy simán választok a fiúrészlegről ruhát a kölyöknek, van neki menő tűzoltóautója, mindemellett mindketten egyformán lelkesedünk a rózsaszín tüllszoknyákért, és nem fogom neki azt mondani, hogy kislányom, a nő dolga az otthon melegének megteremtése*, és ha legközelebb fiunk lesz, neki se fogom mondogatni, hogy édesfiam, ne sírj, mert a fiúk nem sírnak, és olyan se lesz, hogy édesfiam, ha tetszik a kislány, akkor nyugodtan húzd meg a haját stb.), úgyhogy a tegnapi napot ennek jegyében kimaxoltuk, és míg én a gyerekszoba falát festettem a fehér ötven árnyalatára**, addig G. egy csudálatos tortát sütött a konyhában. 

* Bár a szó fizikai értelmében ebben speciel kezdek egész jó lenni és már fél óra sem kell, hogy egy pofás tüzet rittyentsek a kazánba.

** Sajnos festeni még mindig nem tanultam meg, sebaj, vár még rám többszáz nm festendő felület, maximum súrlófényben majd nem nézünk körül.