A "Hogyan ne utazzunk külföldre"-téma kimaxolva: sem az ország, sem a város határait nem sikerült átlépni (de még csak a sajátjaimat sem) pedig közel négy órán keresztül mindent megtettünk ezért. A saját határaimat például azzal nem léptem át, hogy minden próbálkozása dacára sem rángattam ki az ügyfélszolgálatos* ifjút a kis boxából és nem azért, mert kicsi volt az ablak. (Tervezgettem pedig, holott az elmúlt nyolc hónapban kizárólag anyám és Odett hangja tudta a vérnyomásomat a kritikus pont fölé emelni.)

A stílusa miatt megérdemelte volna, de annál a pontnál, amikor újfent megértésre és mértéktartó türelemre intett és azzal zsarolt érzelmileg érvelt, hogy bizonyára én is szeretném, hogy minőségi alkatrészekkel javítsák meg a buszt, amellyel mintegy 12 órát tervezek majd utazni és erre a pénz - értsem meg - most gyűlt össze, inkább azt választottam, hogy felszabadultan röhögök, hát erre azért én se számítottam. Tankolásra meg nyilván összekalapozzák a pénzt valamelyik autópálya-pihenőben. Szóval kiegyeztünk újabb fél órában, amelyben megértő és higgadt maradok, holott eddig is tök higgadt** voltam és eddig is megértettem az érvrendszerének alapját képező, mantraként ismételgetett mondatot, miszerint ő nem tud nekünk buszt varázsolni. Ezt mondjuk nem is kértük tőle.
Egyszer azt is elmesélte - szerintem kecsegtetett, de nem dőltem be -, hogy milyen lesz a busz, amit várunk: nagy, sárga és barna és cégfeliratos, és lesz rajta légkondi meg komfort. Csak épp utasok nem nagyon.

A várakozás körülményei spártaiak voltak, de loptam a wifit az új stadionból és nem volt húgyszag. Nagyjából 3,5 óra után befejezettnek nyilvánítottuk a külföldi utat és hazamentünk dinnyét enni, hogy valami jó is legyen a napban.

* A pénztárosi (volt nála nyugtatömb) és az informátori munkakört hevesen tagadta, szerinte ő nem azért ül ott, ezt a témát tovább nem is mertük feszegetni, utóbb még azt is letagadja, hogy egyáltalán ott ül, ezzel igen kényelmetlen ontológiai kérdéseket felvetve és amúgy sem éreztem magam elég képzettnek, hogy belemenjek a hume-i okságelmélet megvitatásába, félművelt vagyok, na.

** Szerintem fogalma sincs, hogy milyenek a nem higgadt emberek, egyrészt én mosolyogtam is és nem fenyegetőn, másrészt meg mindenki tök jól tűrte a körülményeket és kifejezetten sajnáltam, hogy nem utazunk együtt, mert egész remek kis csapat jött össze, biztos jól szórakoztunk volna.