Azt hiszem, hogy mostantól én is Coelho-idézetekkel fogom elárasztani a facebook-üzenőfalamat.

"Letérdelek a földre, lehúzom a cipzárját, és a számba veszem a nemi szervét. Megfogja a fejem, hogy ő szabályozza a ritmust. Egy perc sem kell hozzá, és elélvez."

Csak annyit tudok hozzátenni, hogy szentséges basszantyú!

Kicsit persze gondolkodom, hogy nem túlzás-e rögtön férfiaháznál-státuszba helyezni a lakást második alkalommal meglátogató lenyűgöző ismeretlent fiúmat, de bizonyára romantikus lesz, ahogy a fürdőszobaajtóból öklendezve, de lelkesen szurkolok neki a lefolyó kitakarításában. Utána palacsintát fog sütni* - közben várhatóan vet egy varázspillantást a botmixeremre is -, mindez idő alatt természetesen intelligens és szellemes párbeszéddel szórakoztatja az alkalom** miatt összegyűlt kíváncsi népeket. Tulajdonképpen hálás lehet nekem, kiváló lehetőséget teremtettem arra, hogy lenyűgözhessen három védtelen, lefolyótisztításra képtelen nőt és hősként tündökölhessen szemükben.

Több-legyet-egy-csapásra-alapon esetleg megnézetem vele a bejárati ajtó zárját is, kicsit szorul mostanában. (És távoztában levihetné a boros üvegeket a szelektív kuka mellé.)

* A nekem ajándékba hozott palacsintasütővel, mert pironkodva be kellett ismernem, hogy háztartásom nem tartalmazza az említett eszközt.

** Nem a lefolyótisztítás, hanem a fiúmmá avanzsálódása az alkalom.

Az első rész óta várom izgatottan, türelmetlenül, feszülten és most már reményt vesztve, csüggedten, hogy végre teljes egészében kilakkozzák azt a rohadt körmöt a Pretty Little Liars főcímében.

Félek, hogy hiába.