Az idei karácsonyi készülődés nagy dilemmája az volt, hogy milyen játékot vegyünk 4-7 éves kislányoknak (3 darab), ami egy bonyolult követelményrendszer minden elemének egyidejűleg megfelel (többek között ár, minőség, használhatóság, és az is lényeges volt, hogy a családi kötelék se lazuljon meg, tehát olyan szóba sem jöhetett, amivel kimoshatatlan foltokat és hangokat lehet előidézni, vagy 8 darab elemmel működik, ami nem tartozék, de ez csak akkor derül ki, amikor a gyerek már üvölt a karácsonyfa alatt*. Ja, meg az is, hogy az ajándékozott is örüljön.)

Az én személyes kedvencem a "Öltöztesd fel és juttasd el a sztárodat elsőként a színpadig"-alapötletű vidám, családi társasjáték mellett a kreatív kategóriában induló sztárrajzolós könyv, 3-7 éves kislányoknak és az ajakfény-készítő szett volt, míg a fiúmat a monszterhájos sminkkészlet ragadta magával, melynek tokja roppant bájosan egy kis fekete gyermekkoporsót formáz és háromezer forint. Azért elképzeltük a lányok szüleinek arcát, amint a háttérben szól a Kiskarácsony, áhítattal itatva át a lelkeket, majd a karácsonyfa színes félhomályában izgatott kezek kicsomagolják az ajándékot és örömittasan felüvöltenek, hogy "Nézd anya, kaptam egy babakoporsót!". Bár, ha mást nem, azt biztosan elérnénk vele, hogy jövőre kifejezetten megkérnek, hogy ne hozzunk ajándékot és nem csak udvariasságból, a formaság miatt mondják majd. Amúgy is az ő hibájuk lenne, mi előre megkérdeztük, hogy mit vegyünk.

* Szerencsénk van, rém cuki unokahúgaink vannak, mind a három, szerintem nem tennének ilyet.

És a rénszarvas, meg a lepke, meg a nyuszi, meg a mókus, meg a hal, meg a pók nagyon örült a napsütésnek, a maci meg csodálkozva nézett.

Fotózni továbbra sem tudok és a tányér szélét is összemaszatoltam és belógott a lencsevédő. 

Szóval a tegnapi nap érdekes volt és nem csak azért, mert reggel még kétséges volt, hogy kibírom-e az utazást a városból, ahol mostanában élek Budapestre anélkül, hogy egy túszejtős akcióval megállásra kényszeríteném a távolsági busz sofőrjét.

Igen bizarr helyzet volt, amikor olyasmi kérdéseket tettek fel nekem, hogy mikor lesz az esküvő (április közepe, vagy vége, de hát előbb a települést kellene kitalálni) és hogy hol lesz (hehe) és láthatóan furán néztek, amikor bizonytalankodtam. De a második helyen rutinosabban kezeltem már a kérdéseket és az Andi elfojtott röhögése mellett részleteztem az esküvő színeként (?) kinevezett kék szóba jöhető árnyalatait és magabiztosan ecsetelgettem a díszítésről alkotott elképzeléseinket, bár itt azért már sűrűn pislogtam és szerintem Dr. Ligthman simán lebuktatott volna. 

Nagyjából 10 ruhával többet próbáltam fel, mint terveztem (2), csak pont olyan ruhát nem, amilyet eredetileg kigondoltam (olyan nincs) és kiderült, hogy a hamupipőkés darabokkal szimpatizálok és nevetséges árakat mondtak, de azért úgy tettem, mintha komolyan gondolkodnék, hogy melyiket válasszam (ennyiért? egyiket se.).

És persze, amikor már túllendültem azon, hogy fehérneműben (szürke bugyi és melltartó, és csak ott jöttem rá, hogy pont olyan árnyalat, mintha a mosástól szürkült volna be igénytelenre, de nem álltam neki magyarázkodni) álldogálok egy végigtükrözött szobában és idegen nők szorgoskodnak körülöttem, azért egészen szórakoztató volt mindenféle ruhát felpróbálni.

Azon mondjuk elgondolkodtam, hogy mi van, ha a boldog arára pont az esküvője napján jön rá a cifrafosás, vagy hogyan old meg egy tamponcserét, mert ezekben a ruhákban első látásra is minimum négykezes művelet egy csomó egyszerű dolog és akkor a levegővételről még nem is beszéltem. 

A nap igazi fénypontja viszont az volt, amikor az Andi a kor és a szülés miatt meglazult kontúrjait egy pápá cellulit harisnyába kívánta gyömöszölni, mert olyan helyre ment, olyan ruhában, ahol a feszes kontúrok igazán lényegesnek tűntek és ez a művelet nagyjából 15 perc volt és még egy csomó időbe került, amíg ténylegesen a helyére rángatta és különböző tornamutatványok után már leülni is képesnek bizonyult benne. Viszont így biztosan nem fogja hirtelen felindulásból, alkoholos mámorban megcsalni a férjét, mert mire kihámozódik a harisnyából, mindenki kijózanodik. Abba bele se mertünk gondolni, hogy mi lesz, ha pisilnie kell menni (egy szűk, nyilvános illemhelyen hogy tornázza vissza magára), vagy belegyömöszölődik a bugyi a fenekébe. Igazából azért persze belegondoltunk és még a metrón is a lehetséges forgatókönyveken (1. harisnya nélkül folytatja az estét 2. térdig húzott harisnyával, miniszoknyában, faarccal folytatja az estét 3. combfixet csinál belőle 4. hív egy taxit és köszönés nélkül hazamegy) röhögtünk. Viszont kétségkívül kiváló kontúrokat csinál, megéri az árát, no.

A mai napom egy jó részét feltehetően magamon való, kínlódó röhögéssel fogom tölteni és a helyzet miatt kialakult kellemetlen érzéseimet izzadással fogom levezetni.

Menyasszonyi ruhákat fogok próbálni.*

* Nem én jelentkeztem be, csak nem akartam a barátnőm kedvét szegni, aki hatalmas lelkesedéssel már eddig is többet tett az esküvőnk megszervezéséért, mint mi ketten együttvéve.