Hogy turkáltam-e ma hajnalban csipás szemmel, kézre húzott zacskóval a rothadó zöldhulladék és szaros babapelenkák között keresve mindkét zöldséghámozónkat? Igen.

Hogy a zöldséghámozók ott voltak-e, ahol lenni szoktak, elmosogatva a szárítóban? Igen.

Nemcsak onnan tudom egészen biztosan, hogy öregszem, hogy jövőre 36 leszek, hanem onnan is, hogy szombat reggel kigondoltam, hogy kellene szerezni egy sapkát és vásároltam is egyet*. Sőt, tovább megyek: tegnap fel is vettem, önszántamból, bár igaz, hogy a szélerősség meglehetős motivációt jelentett. Mivel az utam nem a fashion streeten vezet keresztül, ezért már az sem érdekel különösebben, hogy mennyire áll jól, bár a frufrum hosszát feltétlenül át kell gondolnom.

* Nálam a sapka (és harisnya), pontosabban annak nemhordása a kamaszkori lázadás egyfajta szimbóluma, az anyai fennhatóság alól való kiszakadást jelképezi, ennek megfelelően nagyjából tizenéves korom óta nem hordtam sapkát és harisnyát.