A ma reggel úgy alakult, hogy mivel fél hatkor még kedélyesen esett az eső, ezért nem terveztem olyan aktivitást, ami együtt jár azzal, hogy a gyereken kívül más látó- és hallótávolságába is beleesek, így a mostanában meglehetősen háziasszonyos külsőmet nem javítottam fel sem sminkkel, sem frizurával. Viszont aztán úgy is alakult, hogy kihasználva a későbbi napsütést, itt-ott kinyitottam az ablakot, így a szomszédban dolgozó, épp a vécéablakunk mellett csendben meditáló* tizenegynehány jómunkásembernek a hallótávolságába mégis beleeshettem, amikor a vécén némi szóbeli konfliktusba keveredtünk a gyerekkel és megpróbáltam túlüvölteni (elismerem, hogy a végefele nem túl cizelláltan) és sikerült is. Ezzel persze csak akkor szembesültem, amikor a krízis lezárulta után kivágtattam csekkolni a postaládát (az irl-t), aminek az ajtaja persze hangos csattanással a földre zuhant, így legalább 8-10 döbbent arc figyelte, ahogy zavartan a kuka tetejére hajítom a postaládaajtót és rémülten berohanok. És szerintem a hasamat se húztam be.

Most meg ki kellene kúszni az előkertbe összeszedni G. alsógatyáit* méltóságom maradékaival.

* Valójában nem tudom, hogy mit csináltak ott csendben, mert előtte és azóta is végig flexelnek, meg ilyesmik.

** Jó ötletnek tűnt az erkélyen szárítani a ruhákat, de azzal nem számoltam, hogy néhány játékos szélroham felborítja a szárítót.