Az első tavaszi napon általában mindig előtör belőlem a vidéki származásom*, így most alig várom, hogy kiültethessem a paradicsompalántákat.

Azokat, amiket még el se vetettem, és annak a háznak a kertjébe, amit még meg se vettünk.

* Ez amúgy igen érdekes, mert gyerekkoromban gyűlöltem a kerttel járó munkákat, a befőzést és borzasztóan irigyeltem azokat, akik boltban vették a paradicsomot és a lekvárokat.

Annyi aggódnivalóm lett hirtelen, hogy azt se tudom, min szorongjak éppen, és mivel normálisan egyszerre csak egy dolgon tudok pánikolni, ezért lassan időbeosztást kell készítenem, hogy mindenre jusson idő. 

Őrület.

Vajon hányszor hangzott már el a világtörténelemben, hogy 'á, ugyan, ennyiből még nem lesz baj'?

Most úgy tűnik, hogy meglehetősen eseménydús évnek nézünk elébe, és ha év végén még mindig egy ágyban alszunk G-vel, akkor onnan már nagy zűrök nem lehetnek.