A néni-ügy másnap folytatódott, amikor délelőtt negyed 10-kor bekopogott a bejárati ajtón, pénz és kenyeret kérve. 

Ettől azért egy kicsit stresszes lettem, mert oké, egyszer bóklásszon be a nyitott kapun, de aztán harmadnap lehetőleg ne találkozzak már össze vele a konyhában, csak mert a bejárati ajtót sem szoktuk kulcsra zárni. 
Annyi kiderült róla, hogy valóban azon a környéken lakik, amit említett, a lánya és az unokája is vele él, és más házakhoz is bejáratos, szóval az élete nem kizárólag azon fog múlni, hogy a buszpénzem egy részét nekiadom, úgyhogy viszonylag nyugodt lelkiismerettel fogok az emeleten lapítani, ha legközelebb kopácsol az ajtón. Persze mivel azért egyelőre - aránylag - jóléti problémáink vannak, nem zárkózom el attól, hogy alkalmanként segítsünk, viszont nem óhajtom magamra venni egy komplett család problémáit, pláne, ha azok jelentős része lustaságból fakad. (Harmadlagos forrásból tudjuk, hogy a lánya és az unoka közül valamelyik munkanélküli, de lehet, hogy mindkettő, és persze meglehet, hogy betegség okán munkaképtelenek, de ezt majd kiderítjük.)