Az univerzum bájos fricskája, hogy az elmúlt öt nap alatt négy pasi hívott randira, egyhez meghívattam magam, én viszont egy hatodikra várok.

Valahogy meg kellene találnom a kereslet-kínálat ideális arányát.

A vég felnőttség talán valahol ott kezdődik, amikor szombat éjjel, fél 12 felé, az első álmodból ébredve felhívod anyádat, aki bulizni ment a (nálad fiatalabb) barátaival és hazaérkeztének várható időpontja felől érdeklődsz kissé pikírt stílusban, majd kérdésedre meglepő fordulatként egy ismeretlen, (anyádhoz mindenképpen) fiatal férfihang Orbán Viktorként mutatkozik be.

Persze anyám a bulizós koromban sosem hívott fel telefonon és nem csak azért, mert akkoriban még nem volt mobilom.

Az előbb ezt hallottam a rádióban: Ma meleg randiidő várható.

Amit valójában mondtak a rádióban: Ma meleg strandidő várható.

A lekvárfőzés olyasmi, mint a szülés: az eredmény felett érzett örömök elfeledtetik az ezzel járó nehézségeket, fájdalmakat, problémákat, így legközelebb ismét újult erővel és őszinte lelkesedéssel vág bele az ember.

Azt hiszem, hogy elég türelmes vagyok. Elvégre 6 évig vártam, hogy elvegyenek feleségül.

Nem vettek el.

* Nem direkt. Így alakult.

De nincs ilyen, ezért most búsan ülök az ágy tetején és a tükörben szemlélem a maradékot. Mentálisan növesztem a hajamat. Ha felhúzom a szemöldököm, akkor hosszabbnak tűnik, de azt hiszem, hogy nem járhatok két hétig felhúzott szemöldökkel.

Esetleg rajzolok magamnak másik szemöldököt.

A múltkor azt kértem az univerzumtól/istentől/Istentől*, hogy egy csomó dolgot elfelejthessek. Most kiegészíteném azzal a roppant fontos kitétellel, hogy ezt természetesen nem úgy képzelem, hogy perzisztens vegetatív állapot miatt legyen így.

Mint ahogy azt sem úgy képzelem, hogy végre kimondom, hogy életem végéig szeretni fogom az Ádámot valakit**, és egy hónap múlva elüt egy autó.

* Ízlés és vérmérséklet kérdése

** Változik a világ.

Igen, így január vége felé nekem is leesett*: új év, meg minden ami ezzel jár: fogadalmak, új élet, új haj, ilyesmik.

Na, én emiatt, meg az évekig elfojtott exhibicionizmus jegyében új blogot indítok. (Új haj: pipa - hagyom nőni, néha meg is mosom, mindenképpen más, mint eddig, pláne a színét tekintve. Új élet: pipa - talán a tavalyinál szarabb nem lesz, bár ismerve az univerzum irántam való készséges hozzáállását, tulajdonképpen az, ha sokkal szarabb nem lesz, már nyeremény.)

* Annyira különleges volt a szilveszterem, hogy idő kellett, mire feldolgozom az élményt és kijövök a teljes tagadásból.