Még azért szoknom kell a várost, ahol mostanában élek,  igazából nem ismerek senkit, kivéve a fehér táskás biciklis nőt, akivel minden reggel a tóparton jön velem szemben, munkába menet. Magamban szoktam neki köszönni. 

Valójában ismerek azért pár embert, az egyik például a szomszéd lépcsőházban lakik és a fiúm azt hitte, hogy megtámadott egy hajléktalan, amikor beszélgetni látott vele. 

Viszont egyéni rekordot döntöttem nyolc, egymásba taszigált vécépapírgurigával.