Van egy kölcsönvarrógépem, így mostanában meg varrok.

Hogy miért pont ezt választottam hobbinak, az egy nagyon jó kérdés (biztos valami atavisztikus ösztön, elvégre nemsokára férjhez megyek), mivel nemigen rendelkezem a varráshoz szükséges szkillekkel: sem kreativitásom, sem kézügyességem nincs, precizitásom meg nagyjából nulla, előképzettségem sincs, a tudásom szigorúan elméleti (már elképzeltem, hogy hogyan kell és amúgy is, láttam elégszer a nagymamámat varrni, szóval mentálisan mindenesetre már megy a dolog).

Azért persze nem tagadom meg önmagamat: nem olvasgatok a varrás alapvető technikáiról, nem nézek videókat, sőt, azt sem hagyom, hogy holmi szabásminták szorítsák korlátok közé szárnyaló tehetségemet.

Az első darab már kész: egy szabadfogású uzsonnástáska, ízléses csipkeszegéllyel (a varrás kis testi hibáit hivatott elfedni, kevés sikerrel), a bélést egy egykorvolt, mostanra megfáradt lepedő alkotja. Az apróbb technológiai hibákat egyértelműen az anyag számlájára írom, mivel a mintától (sötétkék, piros pöttyökkel) legalább két ízben kaptam kisebb epilepsziás rohamot.

Remélem, hogy hamar vissza kell adni a varrógépet, még mielőtt hirtelen felindulásból költséges bevásárlásokat eszközlök és beszerzek egy csomó nélkülözhetetlen dolgot. (Amúgy csak a sötétítőt akartam felhajtani, de azt természetesen még elő sem vettem a szekrényből.)

Azért ha tudom, hogy ez lesz, akkor még azzal a halvány, kényszeredett, beleegyezésnek csak alig vélhető bólogatással sem reagálok A. azon felvetésére, hogy ne egyszerűen csak úgy rúgjunk ki a hámból, hanem tartsunk nekem lánybúcsút.

És tulajdonképpen még nem is tudok semmit.

De ha félmeztelen férfiak és/vagy bármi, ami pénisz alakú és/vagy bármi, ami tipikusan lánybúcsús* dolog szerepel a programban, istenbizony, hogy sarkonfordulok és hazamegyek, és ebben az sem akadályoz meg, hogy 70 km-re lesz a várostól, ahol mostanában élek.

Még van egy hetem izgulni.

*Vicces, pajzán rigmusok, péniszek, szaténszalag felirattal, póló felirattal, péniszek, szexuális töltetű, kacagtató játékok, limuzin, petrezselyemárulás.

Azon gondolkodtam, hogy mennyire jó mentség a ma reggeli késésemre ha elmesélem, hogy a menyasszonyi ruhámnak nem bírtam lehúzni a cipzárját, feszegetni meg nem nagyon akartam, viszont így nem tudtam levenni magamról.

Az eseménytelenebb hétköznapokon amúgy a lifenetwork-ös randiműsor miatt szoktam késni, mert a vége tök izgi, muszáj megvárni, hogy a főszereplő kivel megy ismét randizni.