Van egy kölcsönvarrógépem, így mostanában meg varrok.

Hogy miért pont ezt választottam hobbinak, az egy nagyon jó kérdés (biztos valami atavisztikus ösztön, elvégre nemsokára férjhez megyek), mivel nemigen rendelkezem a varráshoz szükséges szkillekkel: sem kreativitásom, sem kézügyességem nincs, precizitásom meg nagyjából nulla, előképzettségem sincs, a tudásom szigorúan elméleti (már elképzeltem, hogy hogyan kell és amúgy is, láttam elégszer a nagymamámat varrni, szóval mentálisan mindenesetre már megy a dolog).

Azért persze nem tagadom meg önmagamat: nem olvasgatok a varrás alapvető technikáiról, nem nézek videókat, sőt, azt sem hagyom, hogy holmi szabásminták szorítsák korlátok közé szárnyaló tehetségemet.

Az első darab már kész: egy szabadfogású uzsonnástáska, ízléses csipkeszegéllyel (a varrás kis testi hibáit hivatott elfedni, kevés sikerrel), a bélést egy egykorvolt, mostanra megfáradt lepedő alkotja. Az apróbb technológiai hibákat egyértelműen az anyag számlájára írom, mivel a mintától (sötétkék, piros pöttyökkel) legalább két ízben kaptam kisebb epilepsziás rohamot.

Remélem, hogy hamar vissza kell adni a varrógépet, még mielőtt hirtelen felindulásból költséges bevásárlásokat eszközlök és beszerzek egy csomó nélkülözhetetlen dolgot. (Amúgy csak a sötétítőt akartam felhajtani, de azt természetesen még elő sem vettem a szekrényből.)