Ma már megettem 5 folyóméter sütiszélét (reflexből, komolyan) és még maradt legalább annyi, és nem azért, mert akkora gigászi mézes krémest sütöttem, hanem kicsit túlbecsültem a tulajdonságaimat és képesnek éreztem magam arra, hogy kinyújtsak 4 mézes lapot, pedig a korábbi tapasztalatokból okulhattam volna. Szóval sikerült egy olyan sütit készíteni, ami feleakkora, mint kellene és van földrajza: domborzata süticsúcsokkal, lekvárfolyói, jól tagolt partjai kis öblökkel, daraszigetei és siralomvölgye. És az egészet bevontam csokival, ami pont úgy néz ki, mint valaki odaszart volna, majd érezte, hogy ez azért gáz és udvariasan elgereblyézte.

Ez a süti feliratkozott a sohatöbbet-listámra, a kinger maxi king szelet mellé, aminek a karamellszószából még most is van a tűzhely és a konyhaszekrény közé kövülve, annyira masszív, hogy el kéne gondolkodni az építőipari hasznosításán. (Ennek ellenére egyébként a kész mű gyakorlatilag szétfolyt.)