Na, megvan az újabb embertípus, akitől a hideg kiráz: az önjelölt írók, akiket a kicsit egyszerűbb emberek még éltetnek is.

Az ilyen emberek feltűnése nagylétszámú közösségi csoportokban valószínű, ahol álirodalmi stílusával és gyakori posztjaival (jellemző, hogy kezdetben valami újat, relevánsat posztol, majd a pozitív fogadtatás után bedob pár zsengét, amit évek óta az irasaim.docx mappában tárol) néhány nap alatt ismertté válik. Kialakul egy rajongótábora, jellemzően olyan emberekből, akik valószínűleg nem sokat olvashattak addigi életükben, mert akkor hamar észrevennék a terjengős, mesterségesen felduzzasztott mondatokat, a gyakran nem odaillő, rosszul használt kifejezéseket, a mondattani helytelenségeket, apróbb helyesírási hibákat, lopott fordulatokat. Stílusukra elsősorban humorosnak szánt modorosság jellemző*, ez főleg kínosan dagályos, végtelenül hosszú körmondatokban nyilvánul meg, amelyek között elveszik a lényeg, azaz a írás végére érve pont a sztori hiányzik, a csattanó, a felismerés, hogy miért is született a mű. 

* Egyébként imádom a valóban humoros modorosságot, például magamat a jobb napjaimon (nagyon sok vicces posztom van fejben), meg főleg a G.-t, aki mestere ennek, elmondhatjuk, hogy legelőször kifinomult modorossága kötötte gúzsba a szívemet.