Az univerzum néha igazán rohadék, kínosan tartja magát az egyensúlyhoz, és ha netán történne valami jó, akkor lehetőleg azonnal kioszt két kurva nagy pofont, nehogy 5 percnél tovább teljesen elégedett és nyugodt legyek, hogy jé, végre előre haladunk, és igazán remélem, hogy itt meg is áll a dolog.

Az úgy volt, hogy a február közepe több szempontból mozgalmasra sikeredő és igazán ígéretes, kihívásokkal teli évet jósolt, hiszen megtaláltuk a Házat, Amit Azonnal Meg Akartunk Venni, Pedig Falun Van és ezzel napra pontosan egy időben sikerült összehozni egy utódot is, valamint akkor még határozottan úgy tűnt, hogy hamarosan vezetni is megtanulok. 

Hát ezekből mára a ház maradt meg reális elképzelésként, már ha a biztosítós végre kijönne. Ezzel kapcsolatban egyszerre villannak fel idilli pillanatképek arról, hogy ülünk a (z egyelőre nem létező) teraszon és vad madárcsicsergés közepette kávézgatunk, és jelenetek a Pénznyelő című Tom Hanks-filmből, mert most már résen vagyok és igyekszem nem túl boldognak tűnni, nehogy hátulról is odabasszon egy nagyot az uni. 

A vezetéssel amúgy az van, hogy mély válságba kerültem, és ha meglátok egy tanulóvezetőt, akkor összeugrik a gyomrom és sírnom kell. A gond az, hogy erről senkivel sem beszélhetek - hát most leírom ide -, mert egyesek egyből elkezdenek basztatni - valljuk be, valahol jogosan* -, hogy hát ezt előbb is meggondolhattam volna, konkrétan mielőtt kifizettem volna az első részletet. Mások meg csak legyintenek, hogy hát ez csak a tőlem szokásos kishitűség, olyan nincs, hogy ne tudnék megtanulni. De se egyesek, se mások nem tudják, hogy az utolsó órámról hazafele tartva végigbőgtem az utat, emellé még itthon is nagyjából 2 órát sírtam, és azt sem tudják, hogy mit érzek, amikor az oktató finoman ugyan, de lebasz, hogy már megint túl hirtelen fékeztem és egyébként is rosszkor és induljak már el, zöld a lámpa és mégis miért nem váltottam már régen kettesbe. 
Azt érzem, hogy állati hülye vagyok, ilyen érzés lehet valóban butának lenni úgy, hogy ezt mások is tudják. (Eddig magam előtt is egész jól takargattam az ostobaságomat, szóval most dupla kín erre ráébredni.)
És pedig én személyre szabott oktatót kaptam, türelmeset és megértőt, mert protekcióm van, és óra végén mindig megdicsér, ami mondjuk éppen szöges ellentétben áll az óra alatti közléseivel. Azt érzem, hogy egyszerűen nem megy, eltelt 10 óra, de képtelen vagyok az előírásoknak megfelelő finom mozdulatokkal fékezni, gázt adni, kormányozni, és akkor a külvilágról nem is beszéltem: nagyjából fogalmam sincs, hogy mi zajlik az autón kívül, hogy mennyi 30 centi a padkától, hogy mikor kezdjek el fékezni, hogy melyik táblát figyeljem, néha arról sincs fogalmam, hogy mégis meddig tart a sávom. 

Na, hát aztán hogy folytassuk a drámát, időrendben haladva, néhány hétig úgy is volt, hogy lesz még egy kölkünk. Már épp azon gondolkodtam, hogy lassan valahogy el kéne mondani az oktatónak is, hogy nem hirtelen hízásnak indultam, de még mielőtt a megfelelő kontextust kitalálhattam volna, a soron következő ultrahangon kiderült, hogy gond van, és nem kicsi. Még jó, hogy a dokim pénzhajhász (vagy alapos, ez nézőpont kérdése) és 2-3 hetente visszahívja az embert, mert nagyon szar lett volna a 12. heti uh-n szembesülni ezzel. Mondjuk az sem esett valami jól, hogy a konzíliumra felkért orvos meglehetősen lényegretörően közölte, hogy lehetőleg mihamarabb szabaduljak meg tőle. Hát, ez megtörtént, és bár nem ezt tartom életem tragédiájának, de azért ez most elég szar.

Mindezzel párhuzamosan - tényleg, 5 percig se lehetett igazán örülni semminek se - kiderült egy súlyos betegség is a családban, és csak reménykedni tudok, hogy ezzel a sok szarsággal most már egyenesbe hoztuk a dolgainkat és idénre le van tudva a rossz. (És akkor a házzal kapcsolatos dolgokra mindenképpen optimistán tekintek, pedig ki tudja, hogy milyen csontvázak fognak kiesni a szekrényből.) 

És még kövér is vagyok.

 *Valahol meg rohadtul nem jogos, mert ahhoz, hogy tudjam, hogy milyen, meg kellett próbálnom, és hát vannak olyanok, akik ennél komolyabb dolgokat is félbeszakítanak, elválnak például.