Úgy érzem, hogy át kell gondolnom a külsőmmel kapcsolatos véleményemet. 

Nemrégi több fotó is készült rólam, és míg nem láttam őket, titkon abban reménykedtem, hogy legalább egy lesz, amire - természetesen néhány gondosan megválasztott filter után - lecserélhetem a facebook profilképemet (amit két éve készítettem, néhány gondosan megválasztott filter alkalmazásával), gondoltam ideje megtudni az ismerőseimnek, hogy rajtam aztán nem hagy nyomot az idő, a falusi élet, meg a gyerek. 

Várakozásomban csalatkoznom kellett, ugyanis egyetlen kép sincsen, amin számomra elfogadhatóan nézek ki. Mélységes döbbenettel vettem tudomásul, hogy a frizurám (jó, ez eufemizmus, G. szokta levágni a végét, én meg a frufrumat nyirbálom) elképesztően előnytelen, roppant fura a fejformám, főleg oldalról, nagyon öreg a bőröm, és hát a rafinált öltözködési próbálkozásaim sem segítenek abban, hogy húsz kilóval vékonyabbnak tűnjek. 

Pedig az egy olyan nap volt, amikor gondosan megtervezett, nagyjából kompromisszummentes szettem* volt, megfelelő cipővel, sminkeltem is, és oké, volt egy kis orkán, de az sem magyarázat a hajamra. Az arcbőröm tragikus, én eddig azt hittem, hogy a színe még a nyári napsütést idézi, viszont sokkal jobb szó rá a cserzett. 

Nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a helyzet, pedig minden nap megpróbálom elkészíteni a tökéletes szelfit, amelyeken viszont tényleg borzasztó vagyok, rossz fények, torzító lencse, viszont most már el kell fogadnom a tényt, hogy így nézek ki. 

* Értsd: nem volt semmi rámbiztostűzve/utólag fércelve, a zakóval sem a blúzom hiányosságait próbáltam eltakarni, és még a harisnyám is vadiúj volt.