Persze sejtettem, hogy a tegnapi jól sikerült nap csak a beetetés, de azért az én kérges szívem is belefacsarodott, mikor lefejtették rólam a tiltakozó és üvöltő gyereket, úgyhogy magamba roskadva kicsit kuporogtam még a kispadon. (Pedig hallottam már üvölteni eleget, és őszintén mondom, a semmiért való hisztijei nem igazán hatnak már meg.) És őszintén remélem, hogy nem azért nem hallottam bömbölni később, mert éppen ellilult fejjel kapkodott levegő után.

Hazahoztam ebéd után. Állítólag karakán a gyerek, és csak remélni merjük, hogy eufemisztikusan nem arra gondoltak, hogy idegesítő, erőszakos és okoskodó. Amúgy a gyerek óvodai jelének az almát választottam, részben mert elképzeltem, ahogy megpróbálok mondjuk hóvirágot* meg szivárványt rajzolni (sikertelenül) az összes holmijára 3 éven keresztül, másrészt meg nagyon szereti, szóval nem nyomaszt, hogy majd negyven év múlva a terapeutájánál panaszkodik, hogy a szarul választott ovis jele miatt lett szexuálisan frusztrált drogfüggő. 

Aztán azt is kitaláltam, hogy én bizony nem bíbelődök alkoholos filcekkel, meg amorf almákkal, hát megrendelem potom pénzért, kiválasztok egy csodás almát a sokszáz minta közül, legalább ez rendben lesz. Sajnos már itt picit bukott is a terv, mert az olcsó almák (értsd: nem fizetős ábrák) csúnyák, egy részük pontosan olyan, mintha én rajzoltam volna, a másik részük meg vagy paradicsomra, vagy cseresznyére hasonlít, úgyhogy sok munkaórámba telt kiválasztani egyet. Aztán legközelebb az olcsóságnál bukott a terv, részben mert pár hete nagyon kedvesen és nem genyóságból, de bepanaszoltam a postásunkat egy nekünk szánt, ám elsikkasztott levél és kettő, tök más utcába szóló, de hozzánk bedobott levél miatt, ezért joggal félek a bosszújától, így nem mertem sima levélként kérni. 

Fátylat rá, az almák megérkeztek rendben, és gondoltam akkor most, hogy hazazavartak az oviból, rá is applikálom néhány holmira (mondtam, hogy hanyag anyuka vagyok, pl a tisztasági csomaghoz még semmi sincs). Kiolvastam a tájékoztatót, van, amit varrni kell, van, amit vasalni. Na, részleteket hagyjuk is, csak annyit, hogy sokkal tovább volt bekapcsolva a vasaló, mint az elmúlt két évben összesen (ráadásul meg is kellett keresni, én szóltam, hogy hanyag vagyok), és szerintem ennyi idő alatt, mint amit 7 darab jel bevarrásával és felvasalásával eltöltöttem, egy komplett ovis csoport kezdőszettjébe filccel simán be lehett volna rajzolni bármit.

Szóval most hozatok G.-vel néhány alkoholos filcet.   

* Meg amúgy is fulllibsifeminácigenderfasisztabuzipropagátor vagyok, aki nem szeretné a gyerekét belekényszeríteni a társadalom által elvárt lányos szerepekbe, ha autózni és focizni szeretne, megteheti, tüllruhában persze, na, szóval nem akarok óvodai jelekkel ráerősíteni a később nyilvánvalóan elkerülhetetlen hercegnő-hatásra.

* Mivel most hoztunk el három zsák örökölt, és gondosan megjelölt ruhát 3-5 éves korig, ezért az eredeti gazdája nevét és jelét el is kell fedni, ami ellen egy szál fekete filcet és az én kézügyességemet kevésnek ítéltem. 

Na, még csak a második beszoktatási napon vagyunk, de azt hiszem, kiérdemeltem a leghanyagabb anyuka címet. 
Kezdjük ott, hogy múlt hétfőn tartottak egy 2,5 órás szülői értekezletet, amit egy roppant kemény és roppant apró széken gubbaszkodva kellett eltölteni, és rém dörgedelmesen ismertették a rendszabályokat, amit én lelkiismeretesen jegyzeteltem, csak éppen azt nem tisztáztuk, amit pontosan vinni kellene. Nagyjából másfél óra után a szülők türelme elfogyott, és kb úgy viselkedtek, mint egy csapat kamaszgyerek, fecsegtek, telefonoztak, roppant aktuális kérdéseket tettek fel (például kell-e naptejet vinni, ha délelőtt kint játszanak a gyerekek, ezt tényleg állati fontos tisztázni így nyár végén), a végére meg aztán teljes lett a káosz.

Ismertették a beszoktatási tervet, ami egyáltalán nem abból állt, hogy engem a második nap tízórai után elzavarnak. Ez nyilván nem nekem rossz, hanem a kölyöknek, akivel reggel megbeszéltük, hogy déletlőtt ott leszek vele és majd együtt hazajövünk ebédelni. Ennek megfelelően egyetlen jellel* ellátott ruhadarab nincs vele, pontosabban egy csomó ruhájában van jel, csak mivel örököltük őket, ezért nem az övé, sapkát nem vittünk és még a kinti cipője is fűzős.
Arról meg pláne nincs fogalmam, hogy mi kell az ottalváshoz, elvileg semmi, gyakorlatilag ezek szerint bármi.

Szegény kis kölyköm annyira meg volt szeppenve, hogy tízóraizáskor szorosan összezárta a száját és csak nagy rábeszélések után volt hajlandó enni. Szerintem akkor se evett volna, ha csokival kínálják.

* Lesz külön poszt.