Az oké, hogy én már visszaszámolok és ez időnként haloványan látszik a munkamorálomon, de azért az durva, hogy valaki - elvileg - egész nap az irodájában ül a megnyitott outlookja előtt (és a telefonja mellett), és reggel 9 óta nem képes bökni egy választ. A telefont sem veszi fel.
Ha magam mennék utána, akkor valószínűleg megtalálnám az udvari dohányzóban.
Remélem, hogy amikor cuki, puha szőrű, vidáman ugribugrizó kisnyuszikon tesztelték az arckrémemet, azt is vizsgálták, hogy elfogyasztva milyen hatással bír, mert reggel lenyaltam egy falatnyit a szám széléről, amikor azt hittem, hogy a reggeliből ottmaradt vaj, de aztán egészen megdöbbentem, amikor rózsíz árasztotta el a számat.
G. előtt szombaton egy olyan csodálatos világ* tárult ki, amiből eddig ki volt taszítva, úgyhogy most viberes matricákkal beszélgetünk, ami visszaidézte bennem az msn rém idegesítő hőskorát.
* Az első okostelefon.
Ha esetleg kérdezném, akkor igen, kihúztam a vasalót reggel.
A hét diszkrét zsidózása: "Tudjuk, hogy melyik 30 család irányítja New Yorkból a világot!"
Ez egy kötetlen beszélgetés végkövetkeztetése volt a munkahelyemen, amelyben akaratomon kívül részt kellett vennem, mert egy 140 centi magas, vizenyős tekintetű hölgy szuggesztíven tartotta velem a szemkontaktust és erről magyarázott, miközben én másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy rögtön bepisilek.
Gondolom túl öreg és szűklátókörű vagyok én már ahhoz, hogy ezt megértsem:
http://digibirds.hu/
Mivel az elmúlt két hétben javarészt csak tunyultam, ezért ma hasznossá akartam tenni magam, úgyhogy megettem a maradék mézeskalácsot.
Ennek hasznossága úgy jelentkezik majd, hogy nem jelent a későbbiekben kísértést.
A mai nap pont úgy telt, mint egy átlagos szilveszter utáni nap: fejfájósan, szenvedősen, félálomban, csak most mindezt egy korty pezsgővel sikerült elérni és úgy, hogy egy órakor mindenki ágyban volt. (Nagyjából kilenc óra óta tűkön ültünk, hogy mikor lehet már aludni menni.)
Ez van akkor, ha egy négyfős társaság fele a terhesség különböző szakaszaiban van.
Mondanám, hogy tegnap a napkelte a teszkóban talált minket, de hazugság lenne, mert mire rendesen felkelt a nap, addigra már a bevásárlással is végeztünk, mert mi így mulatunk a szabadságunk alatt. Valószínűleg a korai órának köszönhető, hogy hagytam a bennem rejlő állatot kiszabadulni és 149 forintért megvásároltam ezt a csodát. 
És G. is hagyta, hogy kiszabaduljon, így aztán további 800 forintot herdáltunk ezüst színű karácsonyi díszekre, dacára annak, hogy valószínűleg jövőre sem állítunk fát (majd ha már a gyerek is felfogja, egyébként meg sokkal egyszerűbb máshol karácsonyozni...), és bár indítványoztam újabb kétszáz forintnyi esztelen befektetést egy műfenyőre, de ez már ellenállásba ütközött sajnos.