Onnan tudom, hogy a férjem kicsit el van hidegülve* tőlem, hogy kedden nem hozta be nekem az olcsóbolt akciós újságját**, hanem csak távolságtartóan letette az előszobában.

* Volt egy kis nézeteltérésünk aznap.
** Mindenkinek vannak intim titkai, az enyém az, hogy szeretem lapozgatni az olcsóbolt újságját.

Szóval ez a házvásárlás már olyan szinten meghatározza a tudatomat, meg a tudat alattimat, hogy gyakorlatilag bármelyik napszakban, random választott partnerekkel is képes vagyok övezeti besorolásokról, négyzetméterekről, lábazatokról, beépíthetőségről és hitelkonstrukciókról csevegni jólértesülten, és már a vécén sem könyvet olvasok, hanem azon elmélkedem, hogy vajon fog-e zavarni a teraszon kávézva az örökpanoráma bámulásában, ha a fahéjszínű kisbárányok meg a kecske odajön hozzám reggeli üdvözlésre.

A kissé talán rusztikus ábrándnak az ad alapot, hogy jelen helyzetben - a nagyvárosból kiszorulva - egy nagyobbacska telek-icipici* házikó (a megközelíthetőségét, és hogy kijár-e a postás, azt ne feszegessük egyelőre) kombináció finanszírozását tudnánk vállalni magabiztosan, viszont ez szükségszerűen a magatartásunk és a házkörüli tevékenységeink rurális irányban történő elmozdulását hozza magával. (Az egyéb kompromisszumokra se akarok most gondolni.)

Mindkettőnknek van hajlama a falusi romantikára, így igen hamar népes állatseregletet képzeltünk a kertvégi erdő (fűtés pipa), a gyümölcsös, a veteményes (önellátás pipa) és a komposzt (trágyakandalló komposztkazán) mellé, név szerint egy rakás baromfit (tízet nem érdemes tartani), néhány fahéjszínű és fekete bárányt, kecskét (a vérgőzösebb ábrándokban nyulak, tehenek és disznók is szerepelnek), illetve a háztájiban nélkülözhetetlen kutyát (darabra kettő) és x mennyiségű macskát (fogyóeszköz).

(Mondjuk a kiegyensúlyozottság és a racionalitás jegyében én azért azt a képet is látom magam előtt, amikor féltérdre ereszkedve magasítom a krumpliágyást, miközben az arcomon csorgó izzadságtól nedves hajamat hátrasimítom a földes kezemmel és hangosan kurvaanyázok - nincsenek szomszédok, szabad -, mert beletenyereltem a csalánba és az erre adott ösztönös reakciónak engedelmeskedve beleállítom a kapát a lábfejembe, mert nyilván tök lusta voltam felvenni erre a néhány percre a gumicsizmát. Mindeközben persze a bárányok, a kecske és a tehén a hátam mögött bámul, a kutyák meg odajönnek és résztvevőn arcon nyalintanak.)

* Hihetetlenül pici, ám nem kifejezetten mesebeli, mézeskalácsszerű házakról beszélünk most.

Nyald a seggem télen-nyáron.

Ha valaki tök hülye a keresztrejtvényekhez, akkor miért osztja ezt meg nyilvánosan is?

Úgy tűnik, hogy mi nem a madárcsicsergés, a nyugalom és a panoráma (meg az ára) miatt fogunk hatalmas telket venni apró házzal, hanem azért, hogy a sok lekaszált füvet trágyakandalló komposztkazán* építésére használhassuk majd (amivel majd fűtünk) és hogy a férjem létrehozhassa a frissen megálmodott tűzifa-hasogató gépét.

Most fűnyírótraktorokat nézeget és kitárult előtte a világ, mert talált telefonról irányítható fűnyíró robotot is**.

*Nevezzük nevén: egy bazi nagy trágyadomb.

** Eddig egyébként kellemes tudatlanságban éltem a füvet illetően, mert azt képzeltem, hogy a fű az csak úgy nő és kéthetente vágni kell, de mint kiderült, hálistennek erre is nyugtalanítóan sok pénzt lehet költeni. (A férfias hobbik valamiért sokkal drágábbak, mint a női hobbik.) Nonszensz ennyi időt, pénzt és energiát áldozni arra, hogy szépen növekvő gyeped legyen,  mindezt azért, hogy hétvégén a teraszon megpihenve megállapíthasd, hogy azt a kurva füvet, bazmeg, már megint le kell nyírni.

Amikor anyám tegnap úgy köszönt el a facebookon, hogy "... és kösz a halakat!", akkor egy pillanatra elöntött a büszkeség, hogy Douglas Adamstől idéz, de aztán kiderült, hogy valóban csak a halakat köszönte meg*. 

* Horgászunk, így elkerülhetetlen, hogy néha halat is fogjunk, viszont nem esszük meg. 

Tudom, hogy van ésszerű pszichológiai, szociológiai magyarázat arra, hogy az emberek miért szeretnek egy-egy közös, kívülállók számára esetleg furcsának tűnő tulajdonság alapján csoportokba rendeződni, de azt nem bírom ésszel felfogni, hogy mi a racionális oka annak, hogy valaki csatlakozik egy olyan csoportba, amelyben a közös alapot az teremti meg, hogy az anyák gyermeküket kendőben hordozzák. Hardcore Hurci Klub.

Sosem gondoltam, hogy a gyerekvállalás megoldana bármit is, de most úgy tűnik, hogy néhány évre mégis.

Nehéz lesz ezt* elmagyaráznom a férjemnek, ha hazajön a munkából.

* Átrendeztem a szobát, de megbántam és lusta vagyok visszacsinálni. Most érveket gyűjtök amellett, hogy ez így jó és a változás szükséges, de félek, hogy csak az irántam érzett feltétlen szeretete és tapintata miatt nem fog kiakadni olyan nagyon.

A városban, ahol mostanában élek nem a hőség a legkellemetlenebb dolog, amit mostanság viselni kell, hanem az az orrnyálkahártya-szaggató, középmeleg trágyaszag, időnként frissítő dögszag-pöffenetekkel felütve, amely napjában legalább öt alkalommal, lassú hullámokban eláraszt mindent. 

De így legalább nem érezni csatornaszagot.