Ugyan még csak ma kezdtem, de máris őszinte megvetéssel tekintek a bringaúton alvajáró/családdal falanxként hazafele baktató/kutyát sétáltató/makkot gyűjtő*/közvetlenül az út mellé parkoló emberekre, holnap talán a pedagógus-igazságosztó énemet is előveszem és jól lecsengetem őket, miközben a középső ujjammal obszcén mozdulatokat teszek rovarfelszúró tekintetettel egyértelműsítem, hogy mi a helyzet.

*nem azonosítottam pontosan, de feltétlenül a bringaútra kellett gyűjteni, ott lábbal válogatni, egy-kettőt cipősarokkal szétmorzsolni, szomszédnénivel tanakodni felette.

Szokatlan szaga van a hajamnak*, mert financiális okokból sampont váltottam: nekem ugyanis elveim vannak és sokalltam 770 forintot adni teljes áron (eddig valamiért mindig sikerült akciósan venni) a bevált márkáért, úgyhogy vettem 890 forintért másikat**.
Mert nekem elveim vannak.

* Olyannyira, hogy mindig megrettenve fordulok hátra, mert azt hiszem, hogy áll valaki mögöttem.
** Ráadásul férfiváltozatot, mert úgy tűnik, hogy csak férfiak küszködnek zsírosodó hajjal.

A testkontúrjaim megváltozása és nem túl konzisztens halmazállapotom miatt tömegközlekedéskor mindig rettenetesen izgulok, nehogy valaki "Üljön le a kismama!"-felkiáltással átadja a helyét.

Szeret, igazán, ez most már biztos:

"Ha befosol, megmosdatlak és kimosom a bugyingód."

Hogy hogyan jutottunk eddig a csúcspontig ebben a beszélgetésben, azt nem részletezném.

Én igazán nem vagyok sznob és kifinomult, úri ízlésű, megeszem a teszkós virslit és nem saját magam faragom sótömbből a sót a konfitált libamájas kenyeremre, de egyszerűen nem vagyok hajlandó Adam Sandlert és kézikamerával felvett filmeket nézni online az interneten.

Van az az állapot, amikor gyilkos indulatot vált ki belőlem a sárgarépa-ropogtatás.*

* Esetleg ezt magyarázhatja, hogy régebben két egész éven keresztül, napi nyolc órában voltam kénytelen hallgatni közvetlen közelről egy kolléganő ropogtatását, csámcsogását, sóhajtozását, szörcsögését, hörgését, büfikézését, zacskózörgetését, köhécselését, és egyéb funkcionális testzajokat.

Nem vagyok beteges típus és az öregedés réme sem vet fenyegető árnyékot lelkem napsugaras kertjére, éppen ezért van tele a tököm az aprócseprő bajokkal, minden hétre jut valami szarság. Vasárnap óta például a bal kezem foszlik, mint egy zs-kategóriás zombifilm statisztája, nagyjából egy négyzetméter bőrt már levedlettem. Tegnap óta meg a jobb kezem mutatóujjának felső harmada fáj, talán az ízület. A fájdalom oka ismeretlen, a jobb kezem mutatóujját nem sok mindenre használom, mert balkezes vagyok, úgyhogy nem arról van szó, hogy orrtúrás közben meghúzódott volna. Persze nem mintha túrnám az orromat.

Tekintve, hogy lassan a hatodik hónapja próbálkozunk eredménytelenül a gyerekcsinálással*, úgy gondolom, hogy ablakon kidobott pénz volt mindaz, amit az elmúlt tizenegynéhány évben fogamzásgátlásra költöttem.

Egyébként azon is gondolkodtam, hogy írjak-e a témáról, de a körülöttem lévő emberek többsége simán megkérdezi, hogy mikor lesz már gyerekünk**, így mostanra már tudok arcpír nélkül beszélni - közvetve tulajdonképpen - a menstruációs ciklusomról és a szexuális életünkről.

* Sokáig kerestem az ideális kifejezést, de vagy túl orvosi (megtermékenyítés), vagy túl mesterkélt (babaprojekt).
** Legutóbb az egyik fő-főnököm egy megbeszélésen.

Van az a Zewa reklám, amiben a házasság felbomlásához vezető rögös út egyik alapköveként említik az üres vécépapír-guriga kicserélésének terhét és felelősségét, és az erre adott innovatív oldásuk a vízben oldódó aquatube.

No, ez nálunk fordítva van, amíg a hagyományos verziót használtuk, addig soha nem volt a gond az üres gurigák elhelyezésével (az aktuálisan használt tekercsbe gyömöszöltük lásd itt), viszont ezt az újat nem lehet egymásba tuszkolni (legalábbis nem olyan hatékonysággal), így a tekercs mellett mindig ott hever egy üres guriga is.

Más márkát kell keresnünk, még mielőtt házasságunk megbonthatatlannak tűnő mázán esetleg sérülést okozna a dolog.