Ha valaki esetleg megfelelő házavató ajándékot keresne frissen falura költözött ismerőseinek, akkor légycsapóval és néhány négyzetméter szúnyoghálóval lepje meg őket, valószínűleg nagy lesz az öröm, ezek ugyanis nélkülözhetetlen dolgok vidéken*.

* Legalábbis olyan vidékeken, ahol szemközt emberhangon sikoltozó birkák laknak, és most nem a szomszédokat írtam körül, hanem tényleg, emberhangon, ráadásul különböző hangokon sikoltoznak, az egyiktől a gyerek folyton frászt kap, mert azt hiszi, hogy sír egy kisgyerek és én is össze szoktam rezzenni, mikor az egyik papahangon felüvölt.

Már most érzem, hogy ezzel a mosogatógép-vásárlással egy újabb, kiterjedt problémát veszek a nyakamba, ugyanis alapvetően egyfajta misszióként tekintek a dolgok minél jobb áron való beszerzésére, úgyhogy most teljesen belevesztem a mosogatógéptabletták, öbíltők, sók csodálatos világába, összehasonlító teszteket olvasgatok, ár-érték arányokat vizsgálgatok. 

Ehelyett a (még nem létező) teraszon is napozhatnék, mert épp üzemszünet van a szélcsatornánkban. 

Annyira vidéken lakunk, hogy még Lidl-katalógust sem kapunk, pedig kifejezetten igényt tartanék egy kis nagyvilági tartalomra. De lehet, hogy gyüttmenteknek nem jár (mibe töröljük a seggünket? mivel fogunk begyújtani télen?!), hát ezt majd még kiderítem.

A szomszéd bácsi tapadós, rövid boxerben, jól előrehajolva gyomlálgat az előkertjében.

És én ezt nagyszerűen látom a konyhaasztalnál ülve.

Gondolom nem elég ütős érv mosogatógép-vásárláskor, hogy az adott termék a padlóra vetítve jelzi ki a mosogatásból még hátralévő időt. 

Bár nekem, akinek még sosem volt mosogatógépe, egyelőre nincsenek saját igényeim, esetleg annyi, hogy tisztára mosogasson, szóval nekem igenis komoly érv ez. 

Vasárnap hazafele tartva elkapott a posztnyaralásos depresszió, bár az elmúlt egy hónap nagyjából annyira volt nyaralás, mint bármelyik másik, gyesen töltött hónapom, csak éppen táskában voltak a cuccaim és nem otthon* voltam. Persze azért nem panaszkodom, mert csak ilyen problémáim voltak, hogy a fenevad kölykömet hogyan fékezzem meg és néha el kellett húznom a fejemet a felesek és fröccsök elől, de lássuk be, nem vagyok alkalmas egyedülálló szülőnek. Aztán a posztnyaralásos depresszió azzal súlyosbodott, hogy ugyan végre összkomfortos a ház (azaz elvileg a megfelelő helyről a megfelelő helyre folyik a hideg-meleg víz, vécé is van, meg konnektorok is, meg a szemetet is elviszik), de azért még messze attól az állapottól, amit közepesnek mondanék (bár ha az exalbérlet barokkosan túlzó, eufemizmusokkal bőven ellátott hirdetési szövegét és árát vesszük alapul, akkor a ház mégis jó állapotban van). 

Ráadásul kiderült, hogy egy kibaszott szélcsatorna van az udvaron, úgyhogy feszülten figyelek, nem repül-e el a gyerek vízzel teli kismedencéje a konyhaablak előtt, amit reggel lemostam, úgyhogy látnám is. És mivel lemostam az ablakot, ezért most a nap tikkasztó sugarai is akadálytalanul hatolnak be a konyhába, ami felveti a függöny-sötétítő-karnis problémakört, de mivel ablakcserére készülünk (idén?), ezért nem szánnék túl sok időt-pénzt-energiát erre.

Aztán a gyerek ügyesen akklimatizálódik a falusi életmódhoz és igazi vidéki skilleket tanul, mert míg tegnap csak rettegett a legyektől, ma már a tőlem ellesett technikával, a upc médiabox-tájékoztatójával csapkodta az ablaküveget elszántan, legyek után vadászva.

* Ezen filozofálgathatnék egy ideig, mert ha ezt veszem alapul, akkor már teljesen otthon vagyok, pláne, hogy a nevem szerepel a tulajdoni lapon is. 

Majd írok bővebben Iregszemcséről, de egyelőre csak annyit, hogy ha akciós lesz a szarbarna járólap, én magam fogom leburkolni a vadiúj, csudaszép, ám meglehetősen nehezen tisztán tartható padlót. 

Onnan tudom, hogy észrevétlen* megöregedtem, hogy az eddigi években csak csendesen pöfögtem a fesztiválozó ecsetfejűek zombiszerű vonulása láttán és az elektronikus tánczene ideérkező hangsávjai hallatán, de most meg már blogolok is róla. (És este hét körül már cöcögve értekeztem erről a hetvenéves szomszéddal is.)

De aztán arra is gondolok, hogy két-három fröccs (nem sör, kiöregedtem a sörözésből is) után elugrándoznék ott vidáman - elvégre én is ilyet hallgattam annakidején és vannak ismerős nevek a felhozatalból** - hogy utána még három napig sóhajtozva tapogassam partizástól sajgó tagjaimat.

Na, de már csak fél óra. Meg négy nap. 

* Ha esetleg a ráncok a szemem sarkában nem lennének egyértelmű jelei ennek.

** Nem az ilyen Punnany-féle fesztiválkurvákra gondolok.

A gyerek már majdnem olyan ügyes, mint egy majom: meg tudja hámozni a banánt.

Eddig minden vezetesora elott posztoltam. Ma se legyen maskent.