Ugyan egy ideje várható volt, és számítottam is rá, egy kis félelemmel és izgalommal vegyest, de azért a torkomban dobogott a szívem, amikor ma végre megtörtént és a kolléganőm a szokásos napi kommentszemléjén hangosan felolvasta nekem az én (inkognitóban írt) hozzászólásomat is, mint arra érdemest és egyetértőn bólogatott is hozzá. Tulajdonképpen valahol megható, na.

Természetesen érdeklődve figyeltem és egyetértőn bólogattam is hozzá. Persze azért megfordult a fejemben, hogy ellenérvelnem kellene, de nem akartam meghasonlott lélekkel zárni a napot.