Meglehetősen naiv elképzelés volt tőlem, amikor azt hittem, hogy csak simán beugrunk zsemléért a kisboltba játszóterezés után. Egy hátizsáknyi játszóterezéshez nélkülözhetetlen kellékkel. Egy nagy szatyor homokozójátékkal. Egy megfoghatatlan műanyag motorral. És a gyerekkel. Akit az említett mennyiségű holminak köszönhetően nem tudtam felemelni, így megejtettünk egy börleszkfilmbe illő vásárlást, főleg, mert mindig komolyan veszem a kiírást, hogy használjuk a kosarakat*: az elején banánbanán csatakiáltással vetette magát a gyümölcsös pult elé, így rothadó citromokat (coop, mit várunk...) kergettem a földön, meg apró, ügyetlen gyermekkezek által is könnyedén eltávolítható árcédulát vadásztam, miközben arról győzködtem az alma látványától lelkesen kurjongató magzatomat, hogy kapaszkodjon belém (ártalomcsökkentés: ha egy kézzel kapaszkodik, csak a másik kezével tud rámolni), de nem hülye, nem csinálta. Aztán vesztemre megláttam a meggyet, gondoltam veszek uzsonnára, amit hangosan is jeleztem a gyerek felé (aki épp a méregdrága szőlők felé nyúlkált), hogy majd megkóstolhatja. Azt nem vettem számításba, hogy kifejlett időfogalom hiányában nincs egészen tisztában a majd szó jelentésével, ezért bólogatva egy lepottyant meggyszemre vetette magát és betuszkolta a szájába, magostul, szárastul, coop-koszostul, úgyhogy ott át kellett strukturálnom a szatyraimat. A következő krízis és a teljes összeomlás a pékáruknál következett be, a kölyök zokon vette, hogy nem zsemlét vásárolok, hanem a kisebb ellenállás felé indulva szeletelt kenyeret, úgyhogy minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne tapogasson meg minden kilógó péksüteményt, mindeközben persze ordított és térden is csúszkált kicsit. 

Ennél a pontnál egy kicsit elgondolkodtam, hogy odadobok mindent a bolt közepére és csak a gyereket viszem haza, de aztán valahogy kirángattam a veszélyzónából és onnan már egyenes út vezetett a pénztárakig, meg a golyóautomatáig, aminek a rángatása legalább lefoglalta, amíg fizettem. Szerencsére a hazaút eseménytelenül telt, leszámítva, hogy kétszer kellett összekaparnom a gyereket a melegtől ragacsos aszfaltból és miközben az ajtózárakkal bíbelődtem, addig ő meglógott, mert az vicces.

Zajlik az életem.

* Most jut eszembe, hogy pont abban a boltban ingyen vannak a bevásárlókocsik, amibe bele tudom rakni a gyereket.