Elég szürreális része volt a napnak, amikor a közepesen ízletes gombaleves békés kanalazgatása közben elbaktatott a nagyon kinövéses arcú öreg néni a konyhaablakunk előtt*.

Aztán persze azóta is tipródok, hogy jaj, csak ne szokjon ide, mert először csak egy kevés pénzt kér zsemlére (kapott, meg némi ételt is), aztán meg majd társaságot, és előbbivel szívesebben tudok szolgálni, mint hogy egy idegen néni traccspartnere legyek, mert én nem vagyok annyira terézanya, hogy vállalni tudjak lelkileg egy vadidegent, meg aztán amúgy is, mi van, ha csak feltérképezte a terepet és majd jönnek lopni. Bár ezen egy kicsit röhögnöm kell ha számba veszem az ingóságainkat, ugyanis a legnagyobb értéket a Vodafone-nál második legolcsóbbként kapható telefonom (aminek a kijelzőjét bő egy hét után törtem apróra), illetve a múlt héten vett tíz mázsa barnaszén jelenti, meg esetleg a karácsonyra kapott 4 kilónyi használt Duplo, bár nem tudom, hogy ez mennyire kurrens árucikk az orgazda-piacon. Aztán az is lehet, hogy valóban átvert és kihasználta azt a lágy szívemet, és védtelen, sanyarú sorsú, magányos öreg néninek tettetve magát csal ki pénzt a hozzám hasonlókból és a pénzt nem is zsemlére költi majd, bár ez kevésbé valószínű, mert szárazárun és kenyéren kívül csak bágyadt gyümölcsöt tud magának a kisboltban vásárolni.

* A mi hibánk, napközben általában nyitva van a nagykapu, nem mintha becsukva bármitől védene, ugyanis kulcsunk az nincs hozzá.