Az elmúlt éjszakáról csak annyit mondok, hogy tegnap káposzta volt ebédre.

Eddig azért nem aludtam még, mert American Horror Story-t néztem, most meg azért nem fogok aludni már, mert American Horror Story-t néztem.

Öregszem.

Nem tudom, hogy mennyire pozitív visszajelzés a szakácstudományomat illetően az, hogy a céges ebédlőben többen megérdeklődték a fiúmtól, hogy mit hozott ebédre.

Krumplifőzeléket.

Ez a program nagyon érdekel, különösen a 14 órakor kezdődő kis kaka sütése. Vagy a kaka kicsi sütése, ez nem egyértelmű. Mint ahogy az sem, hogy egyáltalán miért van szükség kakasütésre?!

Azt is fura volt megszokni, hogy a munkahelyi vécében az arcomba süt a nap pisilés közben, de azt kicsikét nehezebb megemészteni, hogy nyitott ablaknál - pisilés közben, síelőpózban - könnyedén be tudok kapcsolódni a járdán zajló csevegésekbe.

És nyilván ők is hallják, amikor bő, egészséges sugárban engedem vizeletemet a fajanszba.

Onnan tudom, hogy kezd befogadni az új munkahelyi közösség, hogy már az én emailemre is elküldik a továbbküldős baromságokat.

A fiúm biztosan büszke lesz rám, ha hazajön: ha már összetákolta összerakta a szép, (nekünk legalábbis) új szekrényünket, rászántam az időt (megközelítőleg 3 teljes percet) és belepakoltam a ruháimat, amelyek eddig szertelenül hevertek festői és praktikus (igen, a nyáriak és a kihízottak alul) összevisszaságban a másik szobában az ágyon. (Igen, tudom, hogy már két hónapja itt lakom, de ez a kipakolás nem olyan dolog, amit érdemes elkapkodni.) Mondjuk azt nem fogom elárulni neki, hogy bár nagyívű terveim és csodás elméleteim (igen, szín és évszak szerint) voltak a rendszert illetően, valahogy a gyakorlati részhez érkezvén ezek modifikálódtak (igen, gyarapodott a szókincsem) és csak arra futotta, hogy az eredeti összképet megőrizve (igen, a nyáriak és a kihízottak alul) belapátoljam őket a szekrénybe. Tiszta szerencse, hogy az esküvőig biztosan nem fog fény derülni erre a csúfos hanyagságra (igen, arcomon a szégyen égető pírja), mert abban a szekrényben van az menyasszonyi ruhám és mivel egy becsületes lélek, ezért nem fog benézni.

Bár a blogomat olvassa.

Nem az a legdurvább, hogy férjhez megyek és még csak nem is az, hogy vásároltam egy menyasszonyi ruhát (jó, igaz, nem klasszikus darab), hanem az, hogy úgy tűnik, hogy minden meggyőződésem ellenére mégis lesz székszoknya. Őrület.

A fiúm most állt neki almás pitét sütni, mert elsóhajtottam magam. Remélem ébren tudok maradni addig, amíg megsül.*

* Valószínű, mert most is dolgozom,  

Mindig is érdekelt, hogy mi jár azoknak az embereknek a fejében, akik különösebb szégyenérzet és szabadkozás nélkül benyitnak egy zárva feliratú ajtón (ennek minősített esete, ha egy olyan ajtón nyitnak be, amin semmilyen információ nincs feltüntetve és/vagy kulcsra van zárva) és belépés után azzal kezdik, hogy "Tudom, hogy zárva vannak, de én csak...".

Amúgy most megint dolgoznom kéne és ez a tény pozitívan hat az (nem)alvási szokásaimra, már amennyiben pozitívnak tekinthetjük azt, hogy legszívesebben az egész napot átaludnám és tudom előre, hogy éveket adnék majd reggel az életemből, ha húsz perccel tovább alhatnék és biztosan nem mosom majd meg a hajamat, mert húsz perccel tovább fogok aludni és késésben leszek, bár a hajmosás mellőzése elsősorban a környezetemnek lesz majd kellemetlen. A munkakedvemet mondjuk az sem erősíti túlságosan, hogy a fiúm hangosan horkol hortyog édesen szuszog mellettem*.

 * Igen, most enyhén feszülten harapdálom emiatt a szám, mert tudom, hogy nem tehet róla, meg amúgy tök cukin dünnyög és mosolyog álmában, amikor a hangeffektek csökkentése céljából kicsit megsimogatom, ami persze az éjszaka előrehaladtával egyre erősebb böködésekig fajul, és mint kiderült, képes vagyok álmomban, alvás közben megrugdosni, amitől persze külön lelkifurdalásom lesz. Mert nem tehet róla.