Mi tényleg, igazán megpróbáltuk intimebbé tenni a kapcsolatunkat tegnap, és el is jutottunk a kilencedik kérdésig, amire dohogva azt válaszoltam, hogy "Miért, miért, semmiért!" (mondjuk már az előző nyolc kérdés is faszság volt, aminek hangot is adtam), és ekkor a fiúm lemondóan legyintett és abbahagytuk, úgyhogy este némi aggodalommal tekintettem a jövőbe. Ma viszont rájöttem, hogy a fiúm rosszul értelmezte a használati utasítást és az első randin kellett volna ezeket kérdezgetnie, bár szerintem akkor már szerelmesek voltunk, viszont ha négy percig némán a szemembe bámul és feltesz 36 kretén kérdést, akkor most biztosan nem az esküvőnkre készülnénk.

Igen, már készülünk, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk hivatallal, étteremmel, ruházati ügyekben és már hajlandó vagyok tudomást venni olyan dolgok szükségességéről, amire a fiúm egyelőre még legyint, de nyilván ki fog derülni, hogy az esküvő előtti héten nem találunk olyan céget/személyt, aki vállalná a szakirodalom által előírt mennyiségű, 35*10 dkg édes és 10 dkg sós aprósütemény elkészítését. Nem baj, majd lesz gyümölcstál és teszkós torta, lidlis chips, meg amúgy is, már nyugdíjas az anyám.

A fiúm arckifejezéséből ítélve kezdem azt hinni, hogy lassan tökéletes menyasszonnyá fogok válni, aki a száját tépkedve veszi tudomásul, hogy az étteremben az előzetesen megbeszéltek ellenére sincs ekrüszín abrosz, csak tojáshéjfehér (mi lesz így a harmóniával?) és hisztérikusan eltökélten vázákat vásárol az ikeában, hogy a kikában vásárolt díszkavicsokkal megtömve tökre egyedi dekorációt (amit a netről nézett le, egy nőklapjás menyatopikból) készíthessen, amire ugyan senki se fog emlékezni és amikkel aztán az esküvő másnapján már nem tud mit kezdeni.

De csak arról van szó, hogy nagyjából mindenki szerint el vagyunk késve a szervezéssel, szerintem meg nem, viszont a sokatmondó pillantások és elejtett megjegyzések azért némiképp zavarttá tesznek és kezdek valós aggodalmat érezni, hogy nem lesz ruhám, ha az ebay-en rendelt ruha valóban csak a nász előtti héten érkezik meg és például addig fogyok 10 kilót (mondjuk ennek valószínűsége konvergál a nullához) vagy elképesztően hülyén áll. (Mondjuk a fiúm azt mondta, hogy macinaciban is elvesz feleségül, bár azért a násznép arcát megnézném, ha valóban egy kitérdesett Domyos fitnesznadrágban állnék az anyakönyvvezető elé.)

A tegnapi nap mondata: "Inkább az őszi időszak számít szezonnak, legalábbis pár éve akkor volt egy esküvő..."

Azt hiszem, hogy ennél jobbat ma már nem fogok olvasni az interneten: "“Mi külön vagyunk a férjemmel, de csak mióta fejbe vertem egy vassal."

Az élet szép: csírázik az avokádó, válaszolt az Varga úr étteremből, közel két hónap után, így ezzel egy kicsit közelebb kerültünk az esküvőhöz, bár a szakirodalom szerint még mindig nem elég közel, de bízom abban, hogy két hónap alatt e-mailben bármit meg lehet szervezni, amit meg mégse, arra biztos nincs is szükségünk.

Ma (most) jóval többet hallottam (hallok) a mesterséges megtermékenyítésről, mint azt én valaha bármikor is akartam. Viszont azért megijeszt, hogy ennyien nem tudnak teherbe esni.

Már kezdem megszokni, hogy egy félig összeszerelt szekrény foglalja el a kisszobának azt a részét, amelyet nem már összeszerelt bútorok és azok a holmik, amelyeket majd a szekrénybe tennék, és csak nindzsás-mátrixos mozdulatokkal lehet közlekedni. 

Szóval a szekrény félig összeszerelve hever a földön a másik szobában, úgyhogy szerintem a fiúm hajnalban feltétlenül és kötelességszerűen* fog átesni rajta, amint kikóvályog az erkélyre dohányzás céljából, de most nem tudom figyelmeztetni rá, mert épp tök empatikusan** alszik az ágyrészemen.

* Bár nem olyan béna, mint én, de egy ilyen helyzetet nem fog kihagyni.

** Én még dolgozom, ő meg jófejségből nem akart elaludni már kilenckor.

Egészen addig örültünk a szép, fehér szekrényünknek, amíg az összeszerelés során ki nem derült, hogy az alkatrészek egy jelentős része nem nálunk van, illetve máris túl sokat tudok a mínuszok családjáról, de még mindig nem eleget, különös tekintettel a kvirtmínuszra. Helló, 2015.

A hajnali kelésnek az is a hátránya, hogy 9 órakor már komplett, kétfogásos ebéd után áhítozom, viszont egy sincs. 

Azért a 3:41-kor való ébredésnek van az a határozott hátránya, hogy reggel 8 órára az ember már kiolvassa az internetet és kénytelen a Mokkában zavartan nézni a szabálytalan fogsorú fiatalembert, amint kínosan kamuénekli a Let it snow! c. örökzöldet, miközben kétségek között vergődik, hogy vajon Lajosmarinál van-e az igazság a beiglisütésben, vagy le kell-e menni a boltba még hozzávalókért, hogy egy limarásat is süssön (vagy a youtubos az igazi?) és azért a biztonság kedvéért venni kellene egy kész darabot is, mert sajnos a fiúm az idei karácsony beiglifelelőse.