Néhány hónapja vettünk szép, színes, különböző felületekre való törlőrongyokat.

De nem használom őket. Nehogy koszosak legyenek.

Vannak olyan napok, amikor az ember reggel 9-re már túl van az ebéden. 

Mivel ez egy ilyen nap, hát igazi várakozással tekintek a hátralévő órákra.

Ha igaz, és azt csinálom egész évben, amit az új év első napján, akkor kezdhetek aggódni, mert főleg zsíros hajjal mászkáltam a lakásban, alkoholmentes pezsgőt vedeltem és a Bridget Jones harmadik részét néztem.

Ma már megettem 5 folyóméter sütiszélét (reflexből, komolyan) és még maradt legalább annyi, és nem azért, mert akkora gigászi mézes krémest sütöttem, hanem kicsit túlbecsültem a tulajdonságaimat és képesnek éreztem magam arra, hogy kinyújtsak 4 mézes lapot, pedig a korábbi tapasztalatokból okulhattam volna. Szóval sikerült egy olyan sütit készíteni, ami feleakkora, mint kellene és van földrajza: domborzata süticsúcsokkal, lekvárfolyói, jól tagolt partjai kis öblökkel, daraszigetei és siralomvölgye. És az egészet bevontam csokival, ami pont úgy néz ki, mint valaki odaszart volna, majd érezte, hogy ez azért gáz és udvariasan elgereblyézte.

Ez a süti feliratkozott a sohatöbbet-listámra, a kinger maxi king szelet mellé, aminek a karamellszószából még most is van a tűzhely és a konyhaszekrény közé kövülve, annyira masszív, hogy el kéne gondolkodni az építőipari hasznosításán. (Ennek ellenére egyébként a kész mű gyakorlatilag szétfolyt.)

Nagyon mókásnak találom, hogy csak olyan ismerőseim lájkolnak fitneszedzős oldalakat, bejegyzéseket, videókat, akikre egyébként valóban ráférne egy kis fogyás (10+). És az rendben van, hogy mentálisan dől el egy csomó minden, de mondjuk a zsírégetés az pont nem.

Egyébként pont leszarom, hogy ki hány kiló, ha neki az jó; a fantomkilókon aggodalmaskodó, divatból mindenmentesen étkező emberek viszont nevetségesek. Szerintem jó megenni egy rakás csokoládét, vagy jól beszalonnázni, és ezzel nem a jelenleg feleslegesen rajtam lévő 10+ kilót kívánom legitimizálni, mert akkor is ugyanezt ettem és tettem, amikor 63 kiló voltam. (Csak akkor egyedül éltem, ráértem heti 10 edzésre menni és lusta voltam bevásárolni. De csoki mindig volt otthon.)

Az idei zserbóm mellé majd tálalni kell egy kis lekvárt meg néhány pohár vizet.

A tegnap reggel úgy indult, hogy hajnali ötkor belegyalogoltam a konyhában egy méteres víztócsába, miközben épp arról értesültem telefonon, hogy anyukámat éppen elvitték a mentők. 

Tegnap ráálltam a mérlegre és meg kellett állapítanom, hogy ha 10 kilóval könnyebb lennék, akkor is kövér lennék.

Szóval én -15 kilót kérek a Jézuskától.

A hétvégén megkaptuk anyukámtól a Mikulásra szánt csokikat.

Az az öröm ért ma, hogy be tudtam gombolni egy nadrágot, amit már egy éve nem, és úgy, hogy rajtam volt. Igaz, letört miatta a körmöm és utána nem mertem elmenni pisilni, nehogy ne tudjam megismételni a műveletet.

Úgyhogy nyugodt szívvel tízóraiztam és ebédeltem süteményt, természetesen a nadrágban.