Veronika meg akar halni. Minden erőfeszítésünk dacára.

Amúgy nem csak avokádót nevelünk mostanában, hanem esküvőt is szervezünk. Szükségesnek tartom tisztázni (a tapintatlanabb népek úgyis rákérdeznek), hogy nem vagyok várandós, hanem alapértelmezetten kövér, szóval a váratlannak tűnő nász nem sürgető kényszer, sokkal inkább a kormány által belengetett, friss házasoknak járó havi 5000 Ft-os adójóváírás eredménye őszinte és tiszta szerelemből fakadó vágy a családalapításra.

Egészen addig tök jó ötletnek tűnt ez az esküvő-dolog, míg első nekibuzdulásunkban költségvetést nem készítettünk, mert onnantól már főleg inkább roppant költségesnek látszik, mint jópofának, pedig sem székszoknya, sem galambreptetés nem lesz (legalábbis ami rendszertanilag a madarak osztályába sorolt galambok ég felé bocsátását illeti, viszont az alvégen lendületesen távozó bélgáz nemlegességéről nem vagyok meggyőződve.) 

A szervezéshez való hozzáállásunkat remekül tükrözi a megállapodásunk: amit nem lehet emailben  (fontos dolog esetén, kivételes helyzetben esetleg telefonon) elintézni, az nem lesz.

Azt hiszem, hogy nem az a leghatékonyabb módja a költözésnek, hogy egyszerre mindent kipakolok a lakás közepébe, majd iszonyodva nézem a holmimennyiséget (hajjaj, a fiúm nem is sejti), majd két órányi kétségbeesett próbálkozás után elmegyek szombatestézni, hogy aztán másnap reggel, félig törött nagylábujjal újfent kétségbeesve üljek a halmok tetején és várjam a fiúmat. (Aki még nem sejti, hogy például csak a könyveim töltenek meg három hatalmas hajléktalanszatyrot.)

Avokádót nevelünk. Tényleg.

Azért kicsit furcsa volt, amikor a vonaton, ismeretségünk negyedik percében egy ártatlan külsejű fiatalember fejtegette arról a véleményét, hogy a ruházatomhoz (elöl hímzett pamutpóló, c&a, 2000 Ft, semmi népieskedés, csak pár virág) sokkal jobban illene egy Wass Albert vagy egy Nyírő József könyv, a Wall Street farkasa helyett, amiben bizonyára jobbára csak a mocsok van.

Sajnos éppen le kellett szállni, így nem oszthattam meg vele azt a félmondatot, ami Nyírő Józsefből számomra megmaradt: "...ez az eltenyészett félbarom, kinek teher és szégyen a léte, ez a dudvák közül előmászott torz nyomorúság..."

Szerelmi életem olyannyira lendületes, hogy még magam is csak kapkodom a fejem.

Szóval most ülök a szoba közepén* és azt latolgatom, hogy a lyukassá válás folyamatának mely pontját jelöljem ki választóvonalnak, így megszabadulva zoknikészletem jelentékeny részétől.

* Szerelmi életem lendületes változása miatt nemsokára hivatalosan is várost váltok, így esedékessé vált egy selejtezés, félek, hogy a fiúm nem fogad be az összes kacatommal együtt. Például költözéskor megáll az M7-en és kidobál néhány zacskót, esetleg a csomagtartó helyett a kukába pakol majd, amíg nem figyelek. A zoknijaim miatt még így is pirulni fogok, mert ő csak a decens, fekete példányokat ismeri, a csodás színes, csíkos, mintásak létezéséről sejtése sincs és már a rénszarvasos sízoknimra is felhúzta a szemöldökét reggel (éreztem, hogy egy pillanatra elhidegült), pedig azt direkt az erkélyen kávézáshoz vittem magammal, mert azért hűvösek a hajnalok, na.

Azért a rendszeres metrózás az én buddhista türelmemet és jóindulatú elnézésemet a tömegközlekedésben résztvevők butuska dolgai irányában is kikezdi, ma reggel már véres terveket szövögettem bizonyos embertípusok kiirtására megleckéztetésére. Egyelőre maradtam a hideg, fölényes és enyhén megrovó nézésnél, de talán majd, pusztán pedagógiai célzattal szavakba is öntöm felháborodásomat. Persze csak úrinősen.

Azt hiszem, hogy pénteki véradás legfelemelőbb pillanata nem az volt, amikor az engem csapoló fiatal leány kissé sápadt arccal néhányszor megtöcögtette a tűt, majd odahívta egy tapasztaltabb kollegáját és immáron két sápadt, összeszorított szájú nő hajolt fölém, akik komoran, szótlanul munkálkodtak a vénám felett.

De azért megtarthattam az 500 Ft-os utalványt.

A fiúm elképesztő mennyiségű* pólóinak vasalása közben jöttem rá, hogy a kéknek is van legalább 50 árnyalata.

Mint közben kiderült, a fiúm is olvassa a blogomat, úgyhogy itt nem merem megírni az incidensben részt vevő pólók számát** és azt sem, hogy végigöntöttem kávéval a konyhaszekrényt és a tűzhelyet. Egyelőre eddig még nem a haszonállat kategóriába tartozom, de majd kompenzálok egy remek pitével. Esetleg pucéran várom haza egy doboz sörrel. Vagy valami ilyesmi.

* x<30

** Majd legalulra teszem a szekrényben, 1 póló/napos használati sebességgel számolva (ha addig nem mosunk) legkorábban 2 hónap múlva kerül elő legközelebb, akkor meg már ki emlékszik rá.