A lakótársam tibeti hangtálakat hallgat esténként, nyilván relaxál.

...már hetek óta, esténként, amikor elcsendesült a világ, hallottam a hangot. Akkor is, amikor fülhallgatóval filmet néztem. Alapvetően nem volt hangos, cserébe rém idegesítő, tudatalattpiszkáló. Forgattam a fejemet, füleltem, hogy mi az istennyila ez a kitartó, masszív sípolás, néha hangosabb, néha halkabb, biztos valami elektronikus eszköz, vagy valami munkagép, miakurvaisten, vonat talán? Vagy ufók. Rádiótorony a tetőn, kellene egy alufóliasisak. Vagy megőrültem. Aztán éledezett bennem a gyanú, hogy a hang forrása a szomszéd szoba, innen már csak egy kevés nyomozás, és rájöttem, hogy mi ez. Hangtál bazmeg.

" A hangterápia csodálatos, és egyben tökéletes harmonikus rezgése segít visszaállítani a megbomlott egyensúlyt, hat az érzékszerveinkre, egész idegrendszerünkre, az idegsejtek végpontjaiként a teljes izomzatra, vegetatív idegrendszerünkön keresztül belső szerveinkre, és nem utolsó sorban a a lényünkre, lelkünkre."

Ez a harmonikus rezgés valóban hat rám: átveszem a rezgést és befeszülnek az izmaim, ahogy visszafogom magam és nem megyek át, az idegrendszerem sokkal érzékenyebb lett, de még a légzésemre is odafigyelek, mert kurva nagyokat kell sóhajtanom, hogy lehiggadjak. És a lelkem is rezeg, meg a vérnyomásom is; a lényem pedig levetkőzi higgadt, úrinős mivoltát és egy valódi ösztönállat lesz belőle.

Én viszont kibaszottul ideges leszek tőle.

És vannak hangtál-fürdők a youtube-on. Csak mondom.

Ryan Gosling apa lesz és nem én tehetek róla. Összeomlottam.

Azért sokkal jobb éjszakám lett volna, ha nem pont annál a résznél ébredek meg, amikor a frissiben meglelt halott összevarrt mellkasából előtekergőzik hét fényesfekete, virgonc kis kígyó.

A csajozás mestere címért bőven versenyben van az a bátor fiatalember is, aki nemrégiben nagyjából a köszönés utáni másfeledik percben ellőtte az alábbi mondatot:

"Te hol dolgozol? Én a .......i Auchan patikájában, szóval ha esetleg Algopyrin kell, akkor gyere nyugodtan, megoldjuk."

Ha éppen nem a lenyűgöző ismeretlenre vártam volna, akkor egészen biztosan továbbviszem a párbeszédet ezen a vonalon és szerzek némi illegális szert, de legalábbis rákérdezek, miért gondolta, hogy csábító lehetőség a vény nélkül vásárolt Algopyrin. Kétségkívül sajátos formája az ismerkedésnek, bár nyilván van az a speciális szegmense az egyedülálló nőknek, akik releváns érdeklődést mutatnak és ezen a talajon akár szárba is szökkenhet egy stabil alapokon nyugvó, őszinte, intim kapcsolat.

A "Hogyan ne utazzunk külföldre"-téma kimaxolva: sem az ország, sem a város határait nem sikerült átlépni (de még csak a sajátjaimat sem) pedig közel négy órán keresztül mindent megtettünk ezért. A saját határaimat például azzal nem léptem át, hogy minden próbálkozása dacára sem rángattam ki az ügyfélszolgálatos* ifjút a kis boxából és nem azért, mert kicsi volt az ablak. (Tervezgettem pedig, holott az elmúlt nyolc hónapban kizárólag anyám és Odett hangja tudta a vérnyomásomat a kritikus pont fölé emelni.)

A stílusa miatt megérdemelte volna, de annál a pontnál, amikor újfent megértésre és mértéktartó türelemre intett és azzal zsarolt érzelmileg érvelt, hogy bizonyára én is szeretném, hogy minőségi alkatrészekkel javítsák meg a buszt, amellyel mintegy 12 órát tervezek majd utazni és erre a pénz - értsem meg - most gyűlt össze, inkább azt választottam, hogy felszabadultan röhögök, hát erre azért én se számítottam. Tankolásra meg nyilván összekalapozzák a pénzt valamelyik autópálya-pihenőben. Szóval kiegyeztünk újabb fél órában, amelyben megértő és higgadt maradok, holott eddig is tök higgadt** voltam és eddig is megértettem az érvrendszerének alapját képező, mantraként ismételgetett mondatot, miszerint ő nem tud nekünk buszt varázsolni. Ezt mondjuk nem is kértük tőle.
Egyszer azt is elmesélte - szerintem kecsegtetett, de nem dőltem be -, hogy milyen lesz a busz, amit várunk: nagy, sárga és barna és cégfeliratos, és lesz rajta légkondi meg komfort. Csak épp utasok nem nagyon.

A várakozás körülményei spártaiak voltak, de loptam a wifit az új stadionból és nem volt húgyszag. Nagyjából 3,5 óra után befejezettnek nyilvánítottuk a külföldi utat és hazamentünk dinnyét enni, hogy valami jó is legyen a napban.

* A pénztárosi (volt nála nyugtatömb) és az informátori munkakört hevesen tagadta, szerinte ő nem azért ül ott, ezt a témát tovább nem is mertük feszegetni, utóbb még azt is letagadja, hogy egyáltalán ott ül, ezzel igen kényelmetlen ontológiai kérdéseket felvetve és amúgy sem éreztem magam elég képzettnek, hogy belemenjek a hume-i okságelmélet megvitatásába, félművelt vagyok, na.

** Szerintem fogalma sincs, hogy milyenek a nem higgadt emberek, egyrészt én mosolyogtam is és nem fenyegetőn, másrészt meg mindenki tök jól tűrte a körülményeket és kifejezetten sajnáltam, hogy nem utazunk együtt, mert egész remek kis csapat jött össze, biztos jól szórakoztunk volna.

Az, hogy mennyire jó ötlet egy kurva meglehetősen hosszú buszútra kefírt és barackot vinni elemózsiának, az ma ki fog derülni.

"Ha tudsz vasalni, akkor több, mint valószínű, hogy meg fogom kérni a kezed."

Ha így lenne, csak egy pillanatig haboznék, azt is csak illemből, első lányos zavaromban, végtére azért én is csak érző lény vagyok. Bírom a hajcihő- és sallangmentes dolgokat, sehol egy rózsa, térdepelés, limuzin, könnyek és fogadkozás. Nem kell a körítés, bőven elég egy jól hangzó, meggyőző érv. Persze azért előtte majd elmehetnénk randizni, legalább egyszer.
Direkt vonzó, hogy nem kötnek minket gúzsba a hagyományos párkapcsolati elemek.

Ha a ruhákat csak feleannyira jó minőségű anyagból készítenék, mint a szorgos ázsiai gyermekkezek által belevarrt címkét, akkor nem fordulhatna elő az, hogy a ruhát előbb sikerül egy véletlen mozdulat során kilyukasztani, mint a címkében céltudatos tettlegességgel bármiféle kárt tenni.

Az mondjuk még az élet megfejtésre váró rejtélyei közé tartozik, hogy miért smsezek rettentően fontos dolgokról a húgommal, amikor mindketten egész nap internet előtt ülünk és internetképes telefonokkal rendelkezünk és minimum három felületen tudnánk azonnal, ingyenes üzenetet váltani, úgy, hogy nem korlátoz minket az önkifejezésben a felhasználható karakterek mennyisége.

Tegnap a kerek kockával a jelenben többek között beszélgettünk a fingásról*, bár fontosnak tartom leszögezni, hogy ennél a résznél én csak passzív résztvevője voltam a társalgásnak. Aztán meg sóhajtva megemlítette a munkahelyével kapcsolatban, hogy hát ugyan minden frankó, de azért hiányzik egy nő a programozócsapatból. Itt én rögtön lelkes érdeklődést mutattam, erre azért képes vagyok, magabiztosan tudok egyetlen nő** lenni egy programozócsapatban, mindenképpen előrelépés lenne a mostanihoz. Ekkor ő elgondolkodva nézett - én közben az erényeimet ecseteltem, hogy milyen ügyes, kedves és aranyos egyetlen nő tudnék lenni egy programozócsapatban, ha már programozni nem tudok - majd így szólt: "De hát te okos is vagy!" Itt megörültem, szerintem bele is pirultam és már épp belekezdtem volna egy álszerénykedős magyarázkodásba, ám pár másodperc után hozzátette:  "Persze máshogy, mint a többiek."

* Örvendetes, hogy közel 2,5 év kihagyás után mintegy 30 perc alatt sikerült ilyen kifinomult szintet hozni.

** Nagyjából ez az egyetlen szkillem a munkaerőpiacon.